Minden előny, amit a technológia ígér, valójában már ma is elérhető az utakon.
A vállalat 15,3 milliárd dollárért vásárolta meg a Mobileye-t, az önvezető járművekhez chipeket gyártó céget.
Az önvezető járművek egyszerre lehetnek közlekedési eszközök, coach-ok, terapeuták és asszisztensek.
A kínai befektetők támogatásával létrejött, főleg e-autókra szakosodott NIO startup nemrég az SXSW konferencián rántotta le a leplet az önjáró modelljének terveiről.
A tervek szerint a Sedricnek nevezett, négyüléses jármű ötös szintű, azaz teljesen autonóm vezetési képességekkel fog rendelkezni, nem lesz szükség emberi beavatkozásra.
A japán autógyártó is bemutatta első sofőr nélküli modelljét: a cég egyik korábbi luxusdarabját szerelték fel különböző szenzorokkal, hogy felismerje az akadályokat.
A jármű nem mindig veszi megfelelően figyelembe a kerékpársávokat.
Egyre kevésbé tartjuk elfogadhatatlannak az önvezető autókat, bár az emberek többsége egyelőre viszonylag keveset tud a futurisztikus járművekről.
Az Airbus legújabb koncepciója egyetlen rendszeren belül kötné össze a földi és a légi járműveket.
40 ezer autóvezetővel bővült a cég ReachNow prémium szolgáltatása.
Biztonságosabbá teheti az utakat az önvezető technológia, de vajon mi a helyzet akkor, ha a sofőr mégis jobban lát valamit, mint a gép.
A hírek szerint a Google-től és az Ubertől érkezett mérnökök segítségével az autógyártó 2021-re szeretné piacra dobni sofőr nélküli járművét.
Hiába ígér sokat a sofőr nélküli technológia, egyelőre valószínűleg olyan nagy befektetéseket igényel, hogy a fejlesztés csak lassabban tudja megvetni a lábát: intelligens utazásmegosztók vagy szállítóflották formájában.
Az autonóm vezetés nem csak egyféleképpen jelenhet meg, sokkal inkább egy skáláról van szó, melynek egyik végén a mai autók találhatóak, a másikon pedig a teljesen vezető nélküli járművek.
Nevada lehet a következő állam, amely legalizálhatja az önjáró autók használatát a közutakon.
A repülőgépgyártó vállalat vezérigazgatója bejelentette, hogy a cég mérnökei gőzerővel dolgoznak az önvezető légi jármű fejlesztésén, és a tervek szerint év végére már éles teszteket is végezhetnek.
Januárban egy sofőröket tömörítő egyesület az önvezető autók 50 éves betiltására kérte New York állam törvényhozóit. A fejlesztés szerintük tömegek munkáját lehetetlenítené el.
A Consumer Electronics Show az év legnagyobb technológiai expója, és a legtöbb gyártó ekkorra időzíti a nagy bejelentéseket.
A nuTonomy már jó ideje tart próbaüzemet Szingapúr utcáin, de most aláírtak egy szerződést a bostoni városvezetéssel is.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!