Sok helyen álltja azt a városvezetés, hogy szívesen veszik a vezető nélküli, automatizált járművek prototípusait az utcáikon, de mégis csak egy szűk csoport az, amely tényleg mindent belead ezekbe a fejlesztésekbe.
Mostantól a gyártó összes újonnan gyártott modelljét felszerelik a teljesen autonóm technológiához szükséges kamerákkal és radarokkal – már csak a megfelelő szoftver várat magára. A Model S változatok már korábban is képesek voltak félautomata üzemmó...
A Delphi Automotive már most jelentős nyereségre tett szert.
Hosszú út áll még az önvezető járművek előtt ahhoz, hogy elnyerjék a közvélemény bizalmát.
A keresőóriás most arra „tanítja” önvezető autóit, hogy mi a különbség a természetes fények és a közlekedési lámpák, valamint a sürgősségi járművek fényjelzései között. Jelen pillanatban a hangsúly a rendőrautókon van, később azonban a mentő- és a tű...
Egyre több autógyártó kezd az autonóm járművek terén kísérletezni, de egy kanadai mérnök elképzelése szerint lehet, hogy a városi közlekedésre alkalmasabb lenne egy sofőr nélküli motor.
A Google legutóbbi jelentéséből kiderül, hogy az önjáró autójuk érzékelőinek egyre többféle bicikli felismerését is megtanítják.
A világ első háromdimenziós nyomtatással elkészíthető autója után a Local Motors egy sofőr nélküli járművet mutatott be.
A technológia terjedése mögött az erőteljes amerikai és kínai kereslet, valamint a 2020-as tokiói olimpia állhat – derül ki az IHS legfrissebb kutatásából.
Az európai kamionkonvojos verseny részeként a Mercedes-Benz három önvezető Actros szerelvényt indított útnak, a járművek virtuálisan összekapcsolva szelik át Németországot. Az önjáró konvoj egyik előnye, hogy a járművek sokkal rövidebb követési távol...
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!