Egyre közelebb az önjáró autók világa

Egyre közelebb az önjáró autók világa

Egyre közelebb az önjáró autók világa

autó

3 perc

A technológia terjedése mögött az erőteljes amerikai és kínai kereslet, valamint a 2020-as tokiói olimpia állhat – derül ki az IHS legfrissebb kutatásából.

Az autóipari elemző cég most azt vetíti előre, hogy 2035-ben az eladások száma csaknem eléri majd a 21 milliót, ami azt jelenti, hogy ekkorra összesen 76 millió autonóm gépkocsi lesz forgalomban világszerte. Ez a becslés jóval optimistább, mint az IHS korábbi előrejelzése, mely még alacsonyabb eladási mutatókkal számolt. 

Ezek a szektorok is nyerhetnek az önjáró autóval

„Alig egy évtized múlva, 2025-ben világszerte 600 ezer pilóta nélküli autó találhat gazdára” – osztotta meg várakozásait az IHS kutatási igazgatója, Egil Juliussen. A legújabb tanulmány 43 százalékos éves növekedési ütemet jósol a 2025 és 2035 közötti időszakban. Eszerint tehát számottevő fejlődést ígérő évtized elé nézünk, főként annak köszönhetően, hogy a sofőr nélküli járművek egyre szélesebb körben terjednek el a kulcsfontosságú felvevőpiacokon. 

Az IHS meglátása szerint hosszú távon kétségkívül Kína viszi majd el a pálmát; a távol-keleti országban a 2035-ben eladott járművek közül akár 5,7 millió is fel lehet szerelve valamilyen autonóm technológiával. Miután a világ legnépesebb állama most is piacvezető pozíciót tölt be a technológiai szektorban, ezért egész biztos kulcsszerepe lesz az innováció meghonosításában.

A másik tényező, melyet az IHS kiemelt, az amerikai piaci kereslet növekedése, a tengerentúlon ugyanis a fogyasztók egyre növekvő arányban döntenek az önjáró üzemmódra is képes modellek mellett. A kutatás emellett külön felhívta a figyelmet az úgynevezett közösségi autó, vagyis autómegosztó – car sharing - programok jelentőségére Amerikában, ezeknek a hatására 2035-ben az Egyesült Államokban több mint 4 millió kocsi gurulhat az utakon sofőr nélkül.

A következő olimpia is felpörgetheti a fejlesztéseket

A riport azt is hozzáteszi, hogy Tokió felkészülése a 2020-ban megrendezésre kerülő olimpiai játékokra szintén felturbózhatja a pilóta nélküli autók eladását, ráadásul a háttérben komolyabb beruházások zajlanak, amelyek várhatóan még több összekapcsolt járművet vonzanak a japán utakra. 

A pozitív várakozások és a küszöbön álló erőteljes növekedés már csupán azért is indokoltnak tűnik, mert mind az autóipari, mind pedig az egyéb szektorokban tevékenykedő vállalatok jelentős összegeket fektetnek a technológiába. Épp a nagy autógyártók és a technológiai startup cégek kombinációja bizonyulhat a legerőteljesebb katalizátornak az innováció tekintetében.

„A mobilitás lényege, hogy a jövőben különböző módszereket és technológiákat ötvöznek és kapcsolnak majd össze, az autonóm kocsik ebben kulcsfontosságú szerepet kaphatnak” – véli az IHS vezető elemzője. Jeremy Carlson ezt azzal is megtoldotta, hogy azok az autóipari társaságok, amelyek nem alkalmazkodnak a változásokhoz, sajnálatos módon le fognak maradni a versenyben, de legalábbis igen kemény időszakon mehetnek keresztül. 

Forrás: ReadWrite.com