Pro és kontra a taxis robotok uralta világban

Pro és kontra a taxis robotok uralta világban

Pro és kontra a taxis robotok uralta világban

autó

2 perc

Drasztikusan átszabná a városok működését a sofőr nélküli technológia – a személyszállításban is.

Már korábban idéztük azt a portugál felmérést, amelyet az International Transport Forum készített arról, hogy milyen hatással lenne Lisszabonra, ha a városi autóforgalmat teljes egészében önjáró taxiflottára cserélnék. Íme, néhány újabb előnye a technológiának, valamint egy szerintük komolyabb hátrány is.

Rengeteg parkolóhely szabadulna fel

Automatizált parkolás a jövő városában

Ez talán az egyik legfontosabb előny. Lisszabonban közel 160 ezer parkolóhely áll az autósok rendelkezésére. A „taxibotok” azonban folyamatosan mozgásban lennének, tehát ezeknek a helyeknek jelentős része felszabadulna.

Összemennének a kocsik

A kutatás szerint az utazások harmadában elegendő lenne kisebb, 1-2 férőhelyes jármű, ugyanis nagyon ritkák az olyan fuvarok, amelyeknél 5-8 utast kell egyszerre szállítani (ez csak az esetek 6 százalékában fordul elő).

Visszaesne a balesetek és az ebből eredő halálesetek száma

Annak ellenére, hogy a szóban forgó riport nem vizsgálja konkrétan a taxibotok uralta világ létrejöttének biztonsági vetületét, ettől függetlenül is leszögezhetjük, hogy az autonóm technológiák elterjedésének egyik fő mozgatórugója az, hogy az automata járműveknek köszönhetően számos életet lehet megmenteni. 

Az egyetlen hátrány: a megtett kilométerek száma

Az előbb felsorolt előnyök ellenére a kutatók egy fontos hátulütőt is kiemeltek. Az önjáró taxik a mostani autóknál sokkal több kilométert tesznek majd meg. A reggeli lisszaboni csúcs alatt a város útjain jelenleg több mint egymillió kilométert járnak be a kocsik. A sofőr nélküli taxik ezt az értéket várhatóan 9 százalékkal feljebb tornázzák majd, még abban az esetben is, ha a korszerű tömegközlekedést is számításba vesszük. Egy teljes napot vizsgálva a jelenleg megtett 3,8 millió kilométer 4,01 millióra emelkedhet – ez nemcsak több károsanyag-kibocsátást, de az utak gyorsabb elhasználódását is jelentheti. 

Annak ellenére, hogy összességében véve ez hátrányt jelenthet a város számára, van remény arra, hogy a jelenlegi flottát környezetbarátabb modellekkel váltsák fel. Ha a városvezetők vállalkoznának arra, hogy a mostani autókat hibrid vagy elektromos járművekkel helyettesítsék, akkor összességében csökkenhetne a légszennyezettség  – összegezte a CityLab.com.