Az IoT-fejlesztések kiszervezése jelentős piaci előnyökkel járhat.
A vállalatoknál használt üzleti intelligencia – business intelligence – rendszerek számottevő fejlődésen mentek keresztül az évek során. A trendek alapján egyre inkább előtérbe kerülnek a prediktív elemzések is.
Egyelőre perifériára szorul a Dolgok Internete a kkv-vezetőknél, amikor a cégük stratégiáját és jövőbeli terveit igyekeztek felvázolni.
A Dolgok Internete lehet majd az okosváros mindent látó szeme vagy az intelligens otthon szíve-lelke.
Egyre több cég tekint a Big Data elemzésekre egyfajta stratégiai erőforrásként. Megfelelő kihasználásukhoz azonban szükség van támogató struktúrára és megfelelő adatbiztonsági elvekre is.
Íme, néhány utólag levont tanulság egy befuccsolt startup vezetőjétől.
Ahogy az internet, úgy a Dolgok Internete is jelentős változásokat hozhat a cégek működésében: a gyártásban, értékesítésben, a karbantartásban vagy az ügyfélszolgálatban is. A kis- és középvállalkozásoknál azonban még mindig elenyésző az okostechnoló...
Jó okkal említik manapság az üzleti életben olyan sokszor a Machine-to-Machine megoldásokat. Az új technológia költségcsökkentő, növeli a produktivitást és becsatlakoztat új bevételi forrásokat. Eljött azonban az idő, amikor az elméleti fejtegetések ...
A hétköznapi használati tárgyakat a világhálón összekapcsoló Dolgok Internete napjaink egyik legmeghatározóbb technológiai trendje, de a felkapott kifejezést sokan még mindig félreértelmezik.
Bár a gépek közötti kommunikációra épülő technológiák számos előnnyel kecsegtetnek, de azt is fontos szem előtt tartani, hogy emberi beavatkozással lehet kiaknázni valamennyi lehetőséget. Az M2M, machine-to-machine mellett érdemes tehát megjegyezni a...
A Vodafone a vállalati üzletágban erősít, és igyekeznek felzárkózni a lakossági vonal sikeréhez. Változik a termékstratégia, ezt jelzi az új szlogen is, amely így szól: Ready Business. A stratégia kiemelt része az M2M, vagyis a gépek közti kommunikác...
A világháló fejlődésének köszönhetően robbanásszerű változás előtt áll az offline világ is.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!