A 13 éves fiúnak ráadásul még 10 percre sem volt szüksége mindehhez.
Az év elején kezdődött együttműködés már két finnországi börtönre terjed ki. A programban 100 ember dolgozik napi néhány órát.
Ma már ott tartunk, hogy a hűtő jelzi, ha kifogyott belőle valami, vagy közel a lejárat, a mosogatógépet pedig akár a munkahelyünkről is elindíthatjuk.
A hálózatban rejlő lehetőségeket két 5G-s készülék közötti videóhívással, valamint egy 5G kapcsolaton keresztül távvezérelt autóval mutatták be.
A fizetési funkció jelenleg az Apple Watch, iPhone SE, iPhone 6 vagy az újabb készülékeken érhető el.
Rekordot döntött a 3. Drónfesztivál, a Drón Akadémia képzésein pedig már több mint ezren vettek részt.
Optimista várakozások szerint a sofőr nélküli autók már öt éven belül beléphetnek a carsharing szolgáltatások területére.
A hangvezérlésnek, a mesterséges intelligenciának és a kiterjesztett valóságban is van helye a szépségápolásban.
Az Egyesült Királyságban így könnyítenék meg a fogyasztók számára az „intelligens” termékek beszerzését.
A smart city-hez kapcsolódó fejlesztések rengeteg adatot generálnak, amit a döntéshozók a „köz” javára fordíthatnak.
Az OTP Bank a Mastercarddal együttműködésben elérhetővé tette az Apple mobilfizetési megoldását.
A Zala ZONE tesztpálya megnyitóján a résztvevők az elsők között próbálhatták ki az önvezető autózáshoz elengedhetetlen távvezérlésű járműirányítást.
A Royole fejlesztésével kiegészített, újragondolt kézitáskákat a divatcég az okostelefon kiterjesztésének szánja.
Az új dal készítése során több száz dallamot és dalszöveget tápláltak egy neuronhálózatba.
Egyre nagyobb az érdeklődés a drónversenyek és a pilóta nélküli repülők helyes használata iránt.
A DocPlanner, egy Lengyelországban alapított egészségügyi rendszer, amely havonta másfél millió foglalást rögzít.
A mesterséges intelligencia alapú megoldásokra felelősség szempontjából egységes választ kell adni – véli az M2M Zóna rádióműsorban megkérdezett ügyvéd.
Bár a biztonság a legfontosabb, de Európa sem szeretne lemaradni a közlekedés modernizációjáért folytatott versenyben.
Látványos terjeszkedésbe fogott az almás cég fizikai kártyákat leváltani hivatott rendszere.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!