Robotok figyelik, hogy betegek-e a kínai óvodások
Robotok figyelik, hogy betegek-e a kínai óvodások
2019. június 05.
Kínában nem ismeretlen az arcfelismerő technológia, az ország elöl jár az internet és más innováció nyújtotta megfigyelési lehetőségek kiaknázásában. Nem meglepő tehát, hogy a hatóságok májustól több mint 2000 óvodában a gyerekek egészségét ellenőrző robotokat állítottak munkába.
A Walklake nevű szerkezet a 2 és 6 év közötti gyerekek szemét, torkát és kezeit vizsgálja meg minden reggel. Kamerák és infravörös hőmérő segítségével keresi a különféle betegségek, mint például a kivörösödött szem vagy fájó torok, esetleg a láz jeleit.
A vizsgálathoz a gépnek állítólag mindössze három másodpercre van szüksége, vagyis sokkal rövidebb idő alatt végez, mint humán kollégái. A „hagyományos” eljárásban a kötőhártya-gyulladás vagy a kéz, a láb és a fül-orr-gége betegségeinek diagnosztizálása ennél jóval több időt vesz igénybe.
A kínai hatósági ajánlások szerint az óvodások egészségét minden nap ellenőrizni kell. A Walklake használatától most azt várják, hogy a rendkívül időigényes folyamatot nagymértékben lerövidíti. A vizsgálatok befejezése után a szerkezet egy összesített jelentést készít, amit elküld az intézmény vezetőjének. Ha valakinél betegségre utaló eltérést tapasztal, arról az óvodapedagógusokat és az illetékes védőnőt is értesíti. Ők aztán tovább vizsgálhatják a gyereket és eldönthetik, haza kell-e küldeni.
A robotasszisztens munkába állításának vegyes a fogadtatása. Mellette szól, hogy ahol nem áll rendelkezésre elég egészségügyi végzettségű szakember, a Walklake viszonylag pontos diagnózist képes adni. Az összesített jelentés segítségével az esetleges trendek is jobban látszanak, mintha csak az egyes eseteket vizsgálnák, így a járványok kialakulására utaló jelek könnyen felismerhetők, azok időben megállíthatók. Ráadásul a kicsik sokkal szívesebben keresik meg panaszaikkal a vicces robotot.
Vannak azonban olyan vélemények is, hogy egy géppel való találkozás riasztóbb lehet, mint egy kedves, mosolygós doktor végezné a vizsgálatot. Nem beszélve a fejlesztés etikai vonatkozásairól; az adatok ugyanis meghackelhetők, esetleg az eredetitől eltérő célra is felhasználhatók.
Forrás: