A Vodafone a Balatonnál is bemutatta az 5G-t

Kapcsolódó cikkek

A Vodafone a Balatonnál is bemutatta az 5G-t

A Vodafone a Balatonnál is bemutatta az 5G-t

közszolgáltatás

2 perc

A távközlési vállalat számára kiemelten fontos a balatoni régió, így a szolgáltató az utóbbi években folyamatosan fejleszti hálózatát a térségben. A Vodafone Zalaegerszeg, Budapest és Debrecen után a magyar tengerhez is elvitte az 5G élményt.

Június 1-2-án a Nemzeti Regatta látogatói betekintést nyerhettek a jövőbe a Vodafone Future Truck révén, melynek innovatív, köztük 5G-n működő demóit egész hétvégén kipróbálhatták az érdeklődők.

A balatoni régió rendkívül fontos a Vodafone Magyarország számára, ennek megfelelően korábban több balatoni kilátó felújítását is támogatta a vállalat, valamint a teljes térségben elérhetővé tette szupergyors 4G+ szolgáltatását, mely így a tó körül 53 településen érhető el.

A telekommunikációs szolgáltató az idei évben Siófokon, a Nemzeti Regattán mutatta be először a Vodafone Future Truckot, melyben jövőbe mutató, köztük 5G technológiát is használó demók kaptak helyet.

A látogatók tesztelhették a többi között:

  • a jövő egészségfejlesztését bemutató, virtuális repülésélményt nyújtó ICAROS-t;
  • megismerhették a jövő közlekedését az immerzív virtuális valóságban, 5G kapcsolaton keresztül távvezérelt autó segítségével
  • beszélgettek Pepperrel, a humanoid robottal;
  • valamint kipróbálhatnak egy több szereplő által egyszerre, az 5G technológiának köszönhetően valós időben, VR szemüvegen keresztül játszható játékot.

„A Vodafone Magyarország számára kiemelten fontos a balatoni régió, így az utóbbi években folyamatosan fejlesztettük hálózatunkat a térségben. Ennek köszönhetően a tó teljes térségében elérhetővé vált a 4G+ hálózatát, mely így már 53 településen érhető el. A balatoni régió és a Vodafone közös története most tovább folytatódik, hiszen Zalaegerszeg, Budapest és Debrecen után a Nemzeti Regattára is elhoztuk az 5G élményt, a fesztivál látogatói kipróbálhatták az 5G adta lehetőségeket” – mondta Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes, az igazgatóság alelnöke.