Újabb ipari robottal rukkolt elő a Boston Dynamics

Kapcsolódó cikkek

Újabb ipari robottal rukkolt elő a Boston Dynamics

Újabb ipari robottal rukkolt elő a Boston Dynamics

logisztika

2 perc

A jelenleg prototípus fázisban lévő Stretch a Handle nevű robot régóta ígért kereskedelmi változata.

A kerekeken mozgó gépet a gyártó voltaképpen már négy évvel ezelőtt bemutatta egy videóban. Ennek legelső verziója rendkívül sokoldalúnak bizonyult, amely a különféle akadályokat is ki tudta kerülni, és egy 100 kilogrammos ládát is képes volt felvenni. Akkor még nem lehetett biztosan tudni, milyen is lesz majd a végleges formája.

A cég robotjainak „dobozemelő” képessége azonban valójában még ennél is korábbra nyúlik vissza. A Strech elődjének tekinthető Handle-t megelőzően ugyanis már az Atlas nevű humanoid robot is tudta ezt a műveletet, ami élénk érdeklődést váltott ki a raktárakban dolgozók körében – mondta Kevin Blankespoor, a Boston Dynamics termékfejlesztésért felelős alelnöke.

A vállalatnál viszont úgy gondolták, hogy mindez egy sokkal egyszerűbb tervezésű szerkezettel is megoldható. Így született meg a Handle, amely ezen a ponton valóban elszakadt az Atlas projekttől – tette hozzá a szakember.

Blankespoor szerint a cég régóta szerette volna a kerekeket a lábakkal ötvözni, ezzel segítve a tárgyak mozgatását raktári környezetben. A Handle a kísérleti fázisban eleinte csak a raklapokon lévő árut vette le, ezt követte a teherautók kipakolása. Ekkor azonban a szűk hely és a sok manőverezés miatt még túl lassúnak bizonyult.

2019-es videójában azonban már egy újabb modellt mutattak be, amely voltaképpen egy kerekeken guruló, tapadókorongok sorozatából álló fogórésszel ellátott, nagyméretű robotkar. A videóban két robot dolgozik párhuzamosan, dobozokat mozgatva át egyik raklapról a másikra. A Stretch képeiből azonban jól látszik, mennyit dolgozott a Boston Dynamics azon, hogy a fejlesztés kereskedelmi szempontból is életképes legyen.

A legszembetűnőbb a Handle két nagy kerekének egy fekete alaprésszel történő helyettesítése. Mivel ennek mérete egy raklappal egyezik meg, így a robot könnyedén tud a raktárban manőverezni. Ebben segít a négy kerék is, amelyek el vannak rejtve az alaprész sarkai alatt, és bármilyen irányba képesek mozogni. A robotkaron pedig egy árbóchoz hasonló egység biztosítja a még hatékonyabb munkavégzést.

A robotot a Boston Dynamics raktári divíziója tervezte. A jelenleg 100 fős osztály magában foglalja a 2019-ben felvásárolt Kinema Systems vállalat munkavállalóit is. A San Franciscó-i székhelyű vállalat 3D-s látási technológiáját szintén beépítették a Stretch finomhangolása céljából.

A gépezet egyelőre a teherjárművek kipakolását és a dobozok raklapra pakolását képes elvégezni, de tervben van a teherautókba történő berakodás képessége is. A vállalat azon is dolgozik, hogy a gép kompatibilis legyen más raktárrendszerekkel is. Az új fejlesztés várhatóan jövőre kerül forgalomba, az árát egyelőre nem közölték.

Forrás: