Hátraarcot hirdetett a GE az okosvilágítás terén

Kapcsolódó cikkek

Hátraarcot hirdetett a GE az okosvilágítás terén

Hátraarcot hirdetett a GE az okosvilágítás terén

energia

2 perc

Az amerikai vállalat immáron hivatalosan is értékesítette a Current nevű divízióját egy New York-i magántőke-befektető vállalat, az American Industrial Partners (AIP) számára.

Ezzel kijelenthető, hogy lezárult egy hosszú fejezet a cégóriás életében, és lezárult az a kísérletük, hogy egy integrált rendszerben gyártsanak és értékesítsenek minden energiával kapcsolatos terméket és szolgáltatást – a napelemektől kezdve az energiatárolásig vagy az elektromos autók töltéséig. De pont került a mobil generátorokkal kapcsolatos nagyszabású tervek végére is, amit anno „milliárd dolláros startupként” emlegettek – írta a Leds Magazine.

A felek tavaly novemberi megállapodásának értelmében a vételárat nem hozták nyilvánosságra.

Az eladás ellenére az AIP használhatja a GE brandet a termékek értékesítésekor egy licencszerződés alapján. A szerződés érvényes valamennyi fényforrásra, illetve az ezekhez kapcsolódó IoT (Dolgok Internete) adatgyűjtésre és elemzésre. Az még nem teljesen világos, hogy az AIP meddig tarthatja meg az eladás előtt használt „Current, powered by GE” elnevezést.

Az új tulajdonosok mindenesetre elszántak és nagy terveik vannak a céggel, illetve úgy általában az IoT-technológiával. Optimizmusukat táplálhatja, hogy már fel tudnak mutatni sikereket ezen a téren, például San Diego kültéri közvilágításánál.

A Current-et a GE falain belül több mint három éve hozták létre. A startup olyannyira újszerű volt, hogy a vállalat egy jó ideig nem is nagyon tudott mit kezdeni a „milliárd dolláros baby” -vel. A három és fél évet végig kísérték a folyamatos átalakítások és útkeresések, míg végül a cég portfólióját alaposan lecsupaszították, hogy csakis az IoT-ra épülő világítástechnológiákra koncentráljon – azon belül is a LED-technológiára.

Profitfigyelmeztetések és újratervezés

A világítástechnika világszerte is nagy átalakulások előtt áll, sokan a Dolgok Internete okosmegoldásaiban látják a túlélés lehetőséget. Az iparágban globálisan második legnagyobb vállalat, az Osram is sorra jelentette meg a profitfigyelmeztetéseket az elmúlt évben.

A Current elsődleges célcsoportját a kereskedelmi épületek, raktárak, ipari létesítmények és városok jelentik. A LED technológia és a hálózatra kapcsolt érzékelők rengeteg energiát spórolhatnak meg, ezáltal nem csupán olcsóbbak, hanem környezetbarátabbak is.