Önfertőtlenítő okosmaszk könnyítené meg az arcfelismerést

Kapcsolódó cikkek

Önfertőtlenítő okosmaszk könnyítené meg az arcfelismerést

Önfertőtlenítő okosmaszk könnyítené meg az arcfelismerést

biztonság

2 perc

A Huami a hagyományos maszkokhoz képest egy csúcstechnológiás megoldás kifejlesztésén dolgozik.

A kínai tech cég eddig leginkább az Amazfit okosóráiról volt ismert. Most azonban úgy tűnik, a koronavírus elleni védekezést is támogatnák, jelenleg ugyanis egy N95-ös maszkhoz hasonló fejlesztésen dolgoznak.

Világszerte sok helyen kötelezővé tették a száj és orr eltakarását a boltokban, a tömegközlekedésen vagy akár közterületen is. Sőt, egyre több légitársaság jelenti be, hogy csökkentett üzemmódban újraindulnak, de repülni is csak maszkban lehet.

Ugyanakkor az is gyakori probléma, hogy sokszor nem lehet hozzájutni a nagyobb biztonságú N95-ös (FFP2-nek megfelelő) maszkokhoz, mivel érthetően elsődlegesen az egészségügyi dolgozók számára fontos ezeknek a biztosítása. Az átlagemberek így sok esetben sebészmaszkokat vagy textilből varrt darabokat viselnek.

A maszk egyik hátránya, hogy az arcfelismeréssel történő beazonosítást is lehetetlenné teszi. Ezen is kíván változtatni a Huami. Amazfit Aeri nevű fejlesztésükbe cserélhető légszűrőket és UV-fertőtlenítőt építettek. A viselhető eszközt elég néhány percre USB-C kábelhez csatlakoztatni, így minden használat után képes fertőtleníteni saját magát.

Ennek köszönhetően szűrői a gyártó állítása szerint akár másfél hónapon keresztül is képesek hatékonyan funkcionálni. Ez az időtartam a hagyományos N95-ös maszkok esetén jelenleg nyolc óra. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy az amerikai gyógyszerengedélyezési hivatal (FDA) vonatkozó előírása szerint az ilyen maszkoknak az összes részecske 95%-át tudniuk kell szűrniük. Az azonban egyelőre nem tisztázott, hogy a Huami terméke megfelelne-e mindennek.

Átlátszó és páramentes mivoltának köszönhetően az Aeri viselése közben elegendő arcvonás lenne látható az okostelefonok arcfelismeréssel történő feloldásához. A moduláris felépítés pedig lehetővé tenné a különféle kiegészítők – például szemvédők – használatát is.

A vállalat jelenleg a prototípuson dolgozik, és még várni kell a termék kereskedelmi forgalmazására. A tervek szerint 6-12 hónapra is szükség lehet a végleges modell piacra dobásához. Az árral kapcsolatban szóvivőjük úgy tájékoztatott, hogy más termékeikhez hasonlóan ezt is „megfizethető” darabnak szánják. Amazfit Bip okosórájuk egyébként 80 dollárba kerül, ami nagyjából a fele a hasonló Fitbit, Samsung vagy Apple termékek árának.

Forrás: