VírusRadar: újabb applikáció a járvány elleni védekezésben

Kapcsolódó cikkek

VírusRadar: újabb applikáció a járvány elleni védekezésben

VírusRadar: újabb applikáció a járvány elleni védekezésben

egészség

2 perc

Május 13-tól letölthető a VírusRadar mobiltelefonos alkalmazás, amelynek tömeges használata hasznos eszköz lehet a járvány elleni védekezésben – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Az államtitkár kiemelte, hogy az alkalmazás használata kétszeresen is önkéntes alapon történik. Egyrészt dönteni kell annak a letöltéséről, másrészt a fertőzött használó önként küldi el adatait a járványügyi hatóságoknak.

Az applikáció tömeges használatának köszönhetően az azonosított fertőzöttről megmondható, hogy a megelőző két hétben kikhez volt közel, kétméteres távolságon belül, legalább 20 percig. Így felvehető a kapcsolat ezekkel az emberekkel, célzottá válik a tesztelés az elkülönítés a járványügyi protokollok, eljárásrendek szerint.

Az önkéntesség mellett az adatvédelem is biztosított, az alkalmazás a készüléken nem tárolja a fertőzöttel kapcsolatba kerültek telefonszámát, erről csak az illető hozzájárulása esetén kaphat információt a hatóság – jelezte Schanda Tamás.

Magyarországon 5,5 millió ember használ okostelefont. A szaktárca arra kér mindenkit, hogy a kedvenc alkalmazásai mellé töltse le és kezdje el használni a VírusRadart, mivel minél többen használják az alkalmazást, annál több esetben lehet még időben figyelmeztetni a lehetséges fertőzötteket, és ezzel tovább csökkenthetők a járványügyi kockázatok.

Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára hozzátette: az alkalmazás Android operációs rendszerrel már letölthető, és iOS-en is hamarosan elérhetővé válik. Az alkalmazás működéséhez aktív Bluetooth kapcsolatra van szükség.

Az alkalmazás megvalósulásához hozzájárult adományként a NextSense és a Biztributor Kft., a regisztráció aktiválásához szükséges SMS-ek díjmentes kiküldését pedig a Vodafone Magyarország biztosítja.

Forrás: