Nagyot kaszált az önvezetést fejlesztő hazai cég

Kapcsolódó cikkek

Nagyot kaszált az önvezetést fejlesztő hazai cég

Nagyot kaszált az önvezetést fejlesztő hazai cég

autó

4 perc

20 millió dolláros (több mint 6,1 milliárd forint) befektetést kapott a főleg kamerákra épülő, mesterséges intelligenciával támogatott megoldásokat szállító AImotive. Ezzel Európa önvezető startup élmezőnyének legjobban feltőkésített tagja lett – jelentette be a társaság.

A korábbi befektetésekkel együtt így a cég tőkeereje 75 millió dollár (23 milliárd forint) fölé emelkedett. A befektetési kört az érett startupok (scaleup-ok) finanszírozására specializálódott Lead Ventures vezette, és a Széchenyi Tőkealapkezelő Zrt., illetve a korábbi körök nemzetközi befektetői is csatlakoztak.

A 2015-ben Kishonti László által alapított társaság az autonóm vezetés jelenlegi legfejlettebb területeire fókuszál, és az a céljuk, hogy mindenki számára elérhető rendszereket dolgozzanak ki. A fejlesztések jelentős részét magyarországi központjukban végzik, emellett jelenleg már három kontinensen is van irodájuk.

Az AImotive mintegy 200 felkészült szakembert foglalkoztat, köztük Európa egyik legnagyobb mesterséges intelligencia kutatócsoportját. A társaságnak Európa több országában, Amerikában és Japánban is futnak a különleges érzékelőkkel felszerelt tesztautói, és a legnagyobb autóipari partnerekkel dolgoznak együtt.

A vállalat most friss forrásbevonással összesen 20 millió dollárhoz jutott.

  • A befektetés részben a vezető befektető Lead Ventures egyik tőkealapjától érkezett, amelyet az MFB Invest és a MOL finanszíroz,
  • részben pedig a Pénzügyminisztérium alá tartozó, elsősorban a magyar kis- és középvállalkozások finanszírozását támogató Széchenyi Tőkealap-kezelőtől.

A korábbi körök pénzügyi és szakmai befektetői – köztük a Bosch és a Samsung – is újra részt vállaltak a fejlesztések további finanszírozásában. A cég főbb tulajdonosai az alapítók és a dolgozók mellett a Robert Bosch Venture Capital, a B Capital Group, a Prime Ventures, az Inventure, valamint a Samsung Catalyst Fund, a Draper Associates, a Day One Capital, a Cisco Investments, az Nvidia és a Tamares Group.

Ezzel a befektetéssel az AImotive a hazai piacon jelenleg a legtöbb kockázati tőkét bevonó startup céggé vált. Mindezt ráadásul a koronavírus-járvány által okozott gazdasági visszaesés időszakában, ami egyértelműen mutatja, hogy mekkora a piaci kereslet a cég megoldásaira az automatizáció területén.

A befektetőket és a piaci szereplőket az is ösztönzi, hogy az önvezető szoftverek piaca 2050-re 50 milliárd dollár értékűre nőhet.

„Magyarország egyre fontosabb szerepet tölt be az elektromos és önvezető járművek fejlesztésében, ez a magyar gazdaság versenyképességét és gyorsabb ütemű újraindulását is segíti” – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. Hozzátette: „az ágazathoz kapcsolódó kutatás-fejlesztések világszínvonalat képviselnek, ezért a kormány minden rendelkezésére álló eszközzel segíti az ezen a területen működő vállalkozásokat”.

„Az AImotive sikere annak a filozófiának köszönhető, hogy a csapat egyszerre teljes körűen, modulárisan és platformfüggetlenül közelít meg egy komplex problémát, továbbá az önvezetés több aspektusával is foglakozik a szimulációtól a chiptervezésig” – mondta Galácz Ábel, a tranzakció vezető befektetője, a Lead Ventures vezérigazgatója.

Az élvonalbeli technológiák témakörében a cég profilja három fejlesztési területre bontható, és mindhárom területen kiemelkedő eredményeket ért el. A fejlesztések sikerét jelentős részben a három fejlesztési irány egymást támogató jellege adja.

Az aiDrive moduláris szoftvercsomag

A rendszer szenzorok segítségével navigál, illetve automatikus képfeldolgozás és mesterséges intelligencia algoritmus segítségével reagál a megváltozott környezetre. A platformfüggetlen szoftvercsomag képességeit folyamatosan fejlesztik, és ebben az aiSimre keresztelt virtuális szimulációs környezet segít.

A szimulátor eredetileg a cég belső fejlesztése volt, de az iparági kereslet fokozódása miatt most már önálló szolgáltatásként is értékesítik. Jelenleg ugyanis a szimuláció révén tesztelhető legpontosabban a sofőr nélküli járműtechnológia és annak biztonsági paraméterei.

Az aiSim az első olyan virtuális tesztkörnyezet, amely a tesztelést a szigorú autóipari szabványok elvárásainak megfelelve támogatja. Az AImotive a hardver területén is komoly tapasztalatot szerzett. Az aiWare olyan beágyazott mesterséges intelligencia (AI) gyorsító, melynek hatékonysági mutatója a versenytársakhoz képest kiemelkedő. Ez azért fontos, mert az önvezetés egyik legjelentősebb kihívását ma a processzorok és chipek gyorsasága, kapacitása és áramfogyasztása jelenti.

Tavaly október óta szoros együttműködésben dolgoznak a NextChip-pel, és a cég bejelentette az aiWare integrálását a következő generációs Apache5 Imaging Edge processzorába. A három párhuzamos fejlesztéssel az AImotive felkészült arra, hogy a vezetésautomatizáció bármely területén segíteni tudja az autógyártók munkáját.

Látványos eredmények a gyakorlatban

A tavaly ősszel bemutatott önműködő parkolási megoldása egyedülálló módon, a garázsban infrastrukturális beruházások nélkül tudja átvenni a parkolási feladatokat. Vezetésautomatizációs szoftverük pedig lényegében alkalmas bármely autópályán a teljes útvonalon önállóan vezetni, így akár Budapestről Bécsig közbeavatkozás nélkül eljutni.

Az újonnan szerzett tőkét a cég termékeinek hazai továbbfejlesztésére, a nemzetközi jelenléte erősítésére, új irodák nyitására és autóipari partnerei lokális támogatásának elmélyítésére fogja elsősorban fordítani. Céljuk, hogy még közelebb kerüljenek eredeti célkitűzésükhöz: az önvezető rendszerek ne csak luxuskategóriás járművekben legyenek elérhetőek, hanem minél szélesebb tömegekhez tudjanak eljutni.