A telekommunikációs vállalat alapítványa immár harmadik alkalommal hirdeti meg a 15 millió forint összdíjazású pályázatot.
Az amerikai cég Spot nevű, fej nélküli robotkutyáját idehaza az Alza teszteli.
A digitális fejlesztések felgyorsítása fontos szerepet játszhat a közép-kelet-európai szervezetek túlélésében és fejlődésében.
Tavaly volt 20 éve annak, hogy folyamatos az emberi jelenlét a Nemzetközi Űrállomáson. A fedélzeten történő kutatások sokszor a földi élet javát is szolgálják.
A cél az, hogy ne csak a technológiai óriások, hanem akár a magánszemélyek is kereskedni tudjanak a megosztott információkkal.
A pennsylvaniai egyetem tudósai által kifejlesztett érzékelő folyamatosan képes figyelemmel kísérni a könny és a nyál összetételét.
A lengyel fintech cég bejelentette hivatalos bevezetését 31 európai piacon, köztük Magyarországon.
Az együttműködés célja, hogy egyszerűbbé tegyék a lakásban használt intelligens eszközök összehangolását és vezérlését.
A korszerű laboratórium a Bejczy Antal iRobottechnikai Központban kapott helyet.
A naponta válogatott jóslatok és előrejelzések élőben streamelve jelennek meg Új-Zéland keleti partján.
Az IdentiFlight automata rendszere azonnal leállítja a szélturbinákat, mielőtt a veszélyeztetett madarak nekirepülnének.
A sikeres egyetemi csapatok munkáját eddig 175 millió forint befektetés segíti.
Nem kell számítógépes gurukat alkalmazni a zökkenőmentes átálláshoz.
Habár a koronavírus-járvány az intelligens fejlesztések piacán is visszaesést okozott, a következő években ismét növekedési pályára állhat a szektor.
A Waymo ex-mérnökei által alapított robotikai startup egyelőre kizárólag árut szállíthat a kijelölt kaliforinai körzetekben.
A mesterséges intelligencián alapuló megoldás valós idejű támogatást tesz lehetővé az autókonfigurációban.
Minden vállalkozásnál bőségesen vannak olyan adatok, melyek kiaknázatlanok. A temérdek információ figyelmen kívül hagyása mind-mind elvesztegetett lehetőség.
A Coventry-ben lévő mini leszállópálya a jövőbe enged betekintést.
Az EU Horizon 2020 jelentős támogatást nyújt a modern intelligens hálózatokhoz igazodó, újgenerációs energetikai platform kifejlesztéséhez.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!