Egy Szabolcs megyei kistelepülésen indul a tömeggyártás.
A megoldásnak köszönhetően olyan alapvető sürgősségi szolgáltatások válnak elérhetővé, amelyek orvosi felhasználása akár életet menthet.
Izgalmas digitális rendezvényre hív a Vodafone Csoport. Most könnyen bekapcsolódhat a nemzetközi üzleti és technológiai világ vérkeringésébe.
Legalábbis erre lehet következtetni az Aliengo nevű, négylábú robotjainak a Csillagok háborúja zenéjére történő egységes mozgásából.
A Mobileye leányvállalat és az Udelv kaliforniai startup úgy tervezi, 2023-ig megjelenik a fejlesztéssel az amerikai utakon.
Eddig 26 ezer – átlagosan heti 900-1000 – alkalommal indítottak beszélgetést a gépi kollégán keresztül az ügyfelek.
Az HSB felmérése szerint az amerikai válaszadók harmada tart tőle, hogy a hackerek támadást indíthatnak a gépkocsijuk ellen.
Legfőképpen a deep tech, high tech startupokat keresik, amelyek jellemzője az erős technológia és know-how – emelte ki a Vespucci Partners egyik alapítója.
A koronavírus-világjárvány miatt megnőtt a kereslet a szociális távolságtartásra figyelmeztető eszközök iránt.
Űrbázisú hálózat kiépítésén dolgozik a Vodafone az AST SpaceMobile-lal közösen, amely 2023-tól az afrikai, később pedig az európai kontinensen valósulhat meg.
Megkezdődött az éles tesztelése annak a lövésdetektornak, amellyel szegedi tudósok az afrikai elefántokat akarják megvédeni.
Az RPA az embereknél gyorsabban, pontosabban és biztonságosabban dolgozik, míg a munkavállalók fontosabb feladatokat végezhetnek.
Néhány nap, és lezárul a 15 millió forint összdíjazású kiírás pályázati időszaka.
Célpontot és támadási módot is váltottak a kiberbűnözők a pandémia ideje alatt.
Az előrelátó ipari cégek egyre hatékonyabban alkalmazzák a prediktív karbantartást.
A gémerek és e-sport rajongók körében ismert cég bejelentette, hogy a Project Hazel koncepciótermék nemsokára tömeggyártásba kerül.
A Világgazdasági Fórum az ipar 4.0 technológiát nagy léptékben alkalmazó üzemeket ismeri el ezzel a minősítéssel.
A 4 Little Trees érzelemfelismerő szoftvert a hongkongi székhelyű Find Solution AI startup fejlesztette ki.
Az intelligens úszószemüveg mögött csaknem kétéves kutatás-fejlesztés áll.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!