Az okostechnológiát és a mesterséges intelligenciát is magas fokon bevetik a következő ötkarikás játékoknál.
Az Aegis utólag is beépíthető, így a régebbi autók és kishaszonjárművek számára is biztosítja az eCall-szolgáltatást.
A kínai Unitree Go1 robotkutya akár a frissítőt is viszi a futó mellett.
Az egyelőre megjósolhatatlan, milyen új állások lesznek majd az elkövetkező évtizedekben.
A Sony három smart city projektben is részt vesz.
Több játék a felhőben, több 4K streaming, virtuális és kiterjesztett valóság.
Sikeres féléves tesztidőszak után élesben folytatja működését az újgenerációs ipari magánhálózat a Foxconn komáromi gyárában.
Az IoRT az iparban és az egészségügyben is segíthet a veszélyek elkerülésében.
A Vodafone-díjas BOOKR Suli célja, hogy a digitális világot és az olvasás élményét szórakoztató formában kapcsolja össze.
Az adathasználat nélkül elérhető weboldalakkal 42 ezer GB adatforgalmat tett ingyenessé mobil ügyfeleinek a Vodafone.
Mesterséges intelligenciát is alkalmazó rendszerrel tenné hatékonyabbá és energiatakarékosabbá a közvilágítást Tajvan.
A több mint 4 milliárd forint összegű befektetés Budapesten és Veszprémben valósul meg.
Tíz helyi Mekiben álltak munkába a hangfelismeréssel dolgozó algoritmusok.
Az ANRA Technologies vezető szerepet tölthet be a kapcsolódó projektekben.
Június ötödike világszerte a Környezetvédelem Világnapja.
Az európai beruházásoknak elsősorban a mesterséges intelligenciára, az 5G-re, 6G-re, a felhőre és az új generációs akkumulátorokra kell összpontosítaniuk.
A modern technológia segíthet a korai detektálásban és ezáltal az eredményesebb védekezésben.
Vajon a jövőben, amikor ember és gép együtt dolgozik az utakon vagy akár a műtőkben, akkor kié lesz a végső felelősség?
Az átültetésre várók megmentése céljából a Carmat francia cég kifejlesztett egy teljes mesterséges szívet.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!