2021-ben a vállalati szektor dolgok internetéhez kapcsolódó költései negyedével bővülhetnek.
Tízből három vásárló már okostelefont vagy viselhető kiegészítőt vesz elő a pénztárnál.
A Smart City Challenge program ugyan véget ért, de a fejlesztések tovább folynak.
A távközlési cég bejelentette, hogy európai működésének energiaellátását mostantól 100%-ban megújuló forrásokból fedezi.
Az őstermelői áruk és a technológia találkozását tűzte ki célul a hazai fejlesztésű alkalmazás.
MI, AR, VR, drónok és robotika a biztosítók szolgálatában.
A Szegedi Tudományegyetem kutatói elemzik a Magyarország területéről készült űrfelvételeket.
A Google leányvállalata a JB Hunttal közösen teszteli a texasi utakon a Driver rendszert.
Népszerűek a digitális pénztárcák, a költségvetés-tervező alkalmazások és a virtuális bankok.
Elkezdtek megjelenni az olyan startupok, amelyek a népszerű városi terepjáróknak éppen az ellenkezőjét próbálják eladni.
A közgyűlésen arról is szó volt, hogy a digitalizáció messze nem csak egy valós tartalom nélküli buzzword vagy az IT varázskonyhája.
Az Agrárminisztérium 100 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg a digitális átállásához kapcsolódó fejlesztések támogatását.
Hőképkamerával felszerelt drónok pásztázzák a lángoló területeket Közép-Angliában.
Tavaly világszerte havonta 22 milliárdos webshop-látogatottságot mértek.
A vállalat a versenyelőny biztosítása miatt minél hamarabb pályára lépne.
35-40-szeresére bővülhet tíz év alatt ez a piac.
A biztonságtechnikai iparágban az egyik legnagyobb probléma a sok téves riasztás. Ebben hozhat előrelépést az U-alarm.
A Berg Insight prognózisa szerint az intelligens kukák száma 2025-re elérheti világszerte a 2,4 millió darabot.
Az új megoldások segítségével a vállalatok eddig soha nem látott módon fokozhatják a hatékonyságot.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!