Ön rábízná a gépekre a vásárlást?
Ön rábízná a gépekre a vásárlást?
2017. október 10.
Bár elvileg Nagy-Britannia az egyik leginkább nyitott ország, ha IoT-megoldásokról van szó, de mindent a britek sem bíznának rá a gépekre.
A Worldpay fizetési szolgáltató cég kutatása szerint az Egyesült Királyságban is van még hová fejlődni az okosmegoldások területén – annak ellenére, hogy korábban egy másik felmérés az egyik leginkább IoT-ra nyitott országnak nevezte ki. Mindez némi ellentétben áll a kínai és brazíliai eredményekkel, amelyek azt mutatják, hogy a helyiek sokszor napi szinten használják az összekapcsolt eszközöket.
Robot intézheti a házhozszállítást
A kutatás eredményei szerint a brit vásárlók 23 százaléka nyitott az olyan okoseszközök (például hűtő vagy valamilyen virtuális asszisztens) használatára, amelyek tulajdonosuk helyett vásárolhat online, míg a megkérdezettek fele nem látja az automatikus vásárlás előnyeit, csak a veszélyeit emelte ki.
Mindennek oka elsősorban a biztonságban keresendő. A vásárlók 78 százaléka aggódik amiatt, hogy az adott üzlet megosztaná a személyes adatait egy harmadik féllel, 77%-uk pedig attól tart, hogy a készüléket csalók törhetik fel.
Az eredményeket nézve a Worldpay megállapította, hogy az mindegy, hogy ember vagy gép viszi véghez a foglalásokat, de a vásárlók számára egyaránt fontos, hogy kezükben lehessen a kontroll, amikor fizetési feladatokat delegálnak.
A kutatás arra is rámutatott, hogy minden ilyen típusú eszközbe be kell építeni egy jóváhagyási funkciót, például telefonos értesítéseket, fizetési tranzakciót megerősítő gombot vagy előre beállított költési limitet.
Forrás: IoT Tech News