Már öt éve robotol a YuMi

Már öt éve robotol a YuMi

Már öt éve robotol a YuMi

gyártás

2 perc

Az együttműködő robotot a svájci-svéd ABB még 2015-ben dobta piacra azzal a céllal, hogy a kisebb alkatrészek összeszerelését végző dolgozók munkáját segítse. A gép azonban az alkalmazások és az iparágak széles körében is sikeressé vált, és új lehetőségeket nyitott meg a robotikára alapozott automatizálás területén.

Az ergonomikus kialakításának, párnázott karjainak és a mozgásvezérlő szoftvernek köszönhetően YuMi-t munkaállomásokra lehet telepíteni, ahol olyan feladatokon tud dolgozni az emberek mellett, amelyek elvégzéséhez a robotokat korábban kizárólag kerítés vagy védőrács mögött üzemeltették.

A kollaboratív alkalmazásokban a munkabiztonság új szintjét garantáló szerkezet jelentős szerepet játszott abban is, hogy a gyártósorokon világszerte sikerült javítani a termelékenységet és a minőséget. Ez a típusú fejlesztés előrelépést hozott az elektronikai és elektromos alkatrészek összeszerelése terén éppúgy, mint a cukorkák válogatásában az édesipari gyárakban.   

A kollaboratív robotnak (kobot) a többi között a kávéfőzés vagy az ajándékcsomagolás sem adja fel a leckét, sőt akár karmesteri feladatokra is képes, de a bankautomaták hosszas, monoton tesztelésében is hasznos segítségnek bizonyulnak. A fejlesztés neve a „you” and „me”, vagyis a te és én szavakból jött létre.

„Öt éve az volt a tervünk, hogy új szabványt dolgozunk ki az együttműködő robotokra. Azt céloztuk meg, hogy a robotok egyszerűen telepíthetőek és könnyen üzemeltetethetők legyenek, valamint kiegészítő védőintézkedések nélkül tudjanak szorosan együtt dolgozni az emberekkel” – nyilatkozta az ABB robotika és gyártásautomatizálás üzletág vezetője.

„YuMi nagyon sikeresnek bizonyult, az anyagmozgatási, összeszerelési és ellenőrzési feladatokra fejlesztett, kisméretű robotok között saját kategóriát képvisel. Az új alkalmazások számára – a gyártástól az egészségügyig terjedő területekig – pedig megnövelte a robotok iránti keresletet” – tette hozzá Sami Atiya.