A svédeknél már az ajándékokat is robot csomagolja

A svédeknél már az ajándékokat is robot csomagolja

A svédeknél már az ajándékokat is robot csomagolja

gyártás

1 perc

A YuMi csomagoló robot neve a „you” and „me”, a te és én szavakból jött létre, és az ember és a gépek közötti együttműködés többéves kutatómunkájának eredményeit testesíti meg.

Az ABB együttműködő kétkarú robotja rugalmas kezekkel és csúcstechnológiájú robotvezérléssel rendelkezik. A gépet eredetileg apró alkatrészek összeszereléséhez fejlesztették ki. Beépített biztonsági jellemzőinek köszönhetően a robot érzékelni tudja, ha nekiütközik valaminek, vagy valami az útjába kerül, ezért biztonsági kerítés nélkül is üzemeltethető.

Ezekre a munkákra pályázhatnak a robotok

Nagy precízióval képes dolgozni, a fejlesztő állítása szerint akár cérnát is be tud fűzni a tűbe. Így többnyire gyártósorok mellett alkalmazzák, az emberi munkaerő kiegészítéseként, hiszen olyan, erős koncentrációt igénylő feladatok elvégzésére is képes, mint például az okostelefonok, vagy más kisebb elektronikus eszközök összeszerelése. Így biztosan nem okoz neki gondot majd néhány ajándék becsomagolása.

„YuMi-val egy új korszak veszi kezdetét, amelyben emberek és robotok együtt dolgoznak ugyanazon a feladaton” – mondja Joakim Rosenqvist, az ABB értékesítési igazgatója.

Az advent heteiben a kétkarú robot gyakran feltűnik a svéd televízióban, mivel több olyan reklámfilmet is műsorra tűztek, amelyekben a „gépember” a főszereplő. Yumi 18 svédországi Media Marktban csomagolja – talán most is – az ajándékokat, így segít a karácsonyi előkészületekben a vásárlóknak.