Immár tucatnyi fintech kezdeményezés kapcsán dolgozik együtt az MNB cégekkel és pénzügyi intézményekkel.
Komoly lemaradással küzdenek a pénzintézetek a digitalizáció terén.
Az intenzív online jelenlét mellett óvatosan a fintech megoldások felé is nyitnak.
A Paytm az ázsiai ország legnagyobb digitális fizetési szolgáltatójának számít.
A hagyományos üzleti folyamatok új alapokra helyezése jelenti a cégek életében az egyik legnagyobb kihívást.
Soha nem vonzott még annyi tőkét a pénzügyi technológiai szektor globálisan, mint 2018 első felében.
A pénzintézet bejelentette, hogy elsőként az országban digitális és nyílt banki működésre állt át.
Háromból egy prémiumügyfél már e-portfóliót használ, vagy távbankártól kér segítséget.
Az Accelerate program technológiai eszközökkel és befektetéssel támogatja a pénzügyi technológiai vállalkozásokat.
Az Egyesült Államokban a jogszabályok aránytalanul hátráltatják a pénzügyi fejlesztéseket.
Nyár elején a bankok 38 százaléka még csak a PSD2 várható hatásait kezdte el felmérni, ekkor mindössze 9%-uk tartott az irányelv által előírt új követelmények bevezetésénél.
Bár elvileg Nagy-Britannia az egyik leginkább nyitott ország, ha a Dolgok Internete megoldásairól van szó, de mindent a britek sem bíznának rá a gépekre.
A Mastercard Start Path új évfolyamában a „hangos” fizetés mellett az intelligens hitelkártyakezelő felület is megtalálható.
Egyre népszerűbb a mobil-P2P fizetési módszer a tengerentúlon.
Bár a január-márciusi időszakban a FinTech-befektetések globális volumene 4,5 milliárd dollárról 3,2 milliárd dollárra csökkent, és mérséklődött a szektor tranzakciós aktivitása, a kockázati tőke jelenléte továbbra is jelentős. ...
2020-ra az online ügyintézési formák további térhódítása várható, és a tranzakciók akár kétharmadát a mobilbankolók vagy netbankolók fogják kitenni.
A digitális fizetőeszközök elterjedése a vártnál komolyabb kihívások elé állítja a központi bankokat a Roland Berger tanulmánya szerint. A virtuális fizetőeszközök egyik előnye, hogy felgyorsíthatják a feltörekvő piacok pénzügyi integrációját is....
A GIRO Zrt. 2019 közepére kidolgozza az azonnali fizetési rendszert, ekkortól akár e-mail cím, mobiltelefonszám vagy adószám használatával is lehet majd tranzakciókat indítani.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!