Így is felokosíthatja a lakását

Kapcsolódó cikkek

Így is felokosíthatja a lakását

Így is felokosíthatja a lakását

még több IoT

2 perc

Vannak készülékek, melyeknél felesleges az internetre kapcsolás, sok esetben azonban hasznos változást hozhatnak az okosfunkciók a mindennapokba.

Az okoseszköz mára egyre elterjedtebb kifejezés, röviden összefoglalva olyan tárgyakról van szó, amelyek különféle úton-módon (például Bluetooth-on vagy Wi-Fi- keresztül, illetve olyan szabványok, mint a Z-Wave vagy a ZigBee segítségével) csatlakoztathatók az internethez. Vannak finoman szólva sajátosnak mondható megoldások, például az okospelenka, mely csipogással figyelmezteti a szülőket, ha ideje tisztába tenni a babát, az okosvilla, mely apró áramütéssel stimulálja a nyelvet, így generálva a sós ízt, vagy az extrémebb példák között említhető az edzési teljesítmény mérésére képes intelligens zokni is.

A fentiekből is látszik, hogy azért nem feltétlenül kell mindent „felokosítani”, ugyanakkor bőven vannak olyan fejlesztések, melyeknek tényleg hasznát lehet venni a mindennapokban. Nagy kérdés tehát, hogy mi az, amire valóban szükség van a mindennapokban, hiszen sok eszköz esetén a távoli irányítás, ellenőrzés és hozzáférés javíthatja a felhasználó életminőségét, növelhető segítségükkel a biztonság, és akár a számlákból is lefaraghatnak. Íme, néhány jól hasznosítható készülék.

Intelligens zár

Fontos kérdések az intelligens zár beszerzése előtt

A hagyományos társaikhoz képest a felokosított zárak többletvédelmet biztosítanak, mivel a kulcson felül olyan vezeték nélküli protokollok is segítik működésüket, mint a Bluetooth vagy a digitálisan titkosított kódok. Az sem mellékes, hogy az extra biztonsági funkciók ellenére viszonylag olcsón kivitelezhető megoldásról van szó.

Otthonfelügyelő okoskamera

A készülék segítségével távolról is ellenőrizhetők az otthoni állapotok, a legtöbb ilyen darab azonnali figyelmeztetést küld a felhasználó okostelefonjára, ha mozgást észlel (ugyanakkor a családtagok felismerésére is megtanítható), illetve néhány akár azt is jelzi, ha megszólalt a füst- vagy a szén-dioxid-jelző berendezés.

Intelligens termosztát

A Nest és a hozzá hasonló darabok kifinomult algoritmusok segítségével képesek a lehető leginkább energiatakarékos működésre, úgy, hogy mindeközben optimális hőmérsékletet biztosítanak. Sokkal nagyobb megtakarításra képesek, mint azok a hagyományos darabok, melyeken manuálisan kell beállítani minden alkalommal a kívánt hőmérsékletet.

Smart tévé

Az internetre kapcsolt tévék használatával egyre több csatorna és rengeteg eredeti internetes tartalom, így film és videó érhető el minden műfajban, így a tendencia arra felé mutat, hogy már nincs is mindig szükség a kábeltévé-előfizetésre.

Intelligens világítás

Az okosizzó nemcsak kényelmes, hanem még pénzt is meg lehet vele takarítani: beállítható például, hogy a világítás csak akkor kapcsolódjon fel, ha valaki belép a szobába vagy – biztonsági okokból – mielőtt a tulajdonos hazaér. Egy idő után pedig automatikusan kikapcsol, így többé nem kell aggódni a felkapcsolva felejtett lámpák miatt.

Forrás: Black Enterprise