Március 5-ig lehet jelentkezni a Vodafone Digitális Díjra

Kapcsolódó cikkek

Március 5-ig lehet jelentkezni a Vodafone Digitális Díjra

Március 5-ig lehet jelentkezni a Vodafone Digitális Díjra

közszolgáltatás

2 perc

Meghosszabbították a jelentkezési határidőt, így a Vodafone Alapítvány továbbra is várja az innovációkat a 15 millió forintos összdíjazású technológiai pályázatára.

A díjra március 5-ig van lehetőség pályázni, így még nem késő nevezni azoknak, akiknek van egy olyan kész digitális újításuk, eszközük, amely megoldást kínál a gyermekeket, családokat és a nonprofit szervezeteket érintő mindennapi kihívásokra, problémákra. A pályázati felhívás részletei itt olvashatók.

A Vodafone Digitális Díj célja, hogy támogassa azokat az innovátorokat, akik digitális fejlesztésükkel a társadalmi jót szolgálják, hozzáadnak a közösség mindennapjaihoz és kész megoldásaik megvalósításával elősegítik a három kiemelt célcsoport technikai integrációját és fejlődését. 

A díj kategóriái: Digitális Gyerekek, Digitális Családok és Digitális Nonprofit Szervezetek.

„Számunkra nagyon fontos, hogy a társadalmunk alapegységei, a család, a jövőnk letéteményesei, a gyermekeink, illetve a társadalmi felelősségvállalást, társadalmat elősegítő nonprofit szervezetek körében is minél inkább elterjedhessen a digitalizáció, segítse az ő mindennapjaikat is” – mondta Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért feleső vezérigazgató-helyettese.

Ennek szellemében hozta létre a Vodafone Alapítvány idén a díjat, amelyre cégek, nonprofit szervezetek és magánszemélyek egyaránt jelentkezhetnek. „A Digitális Díj zsűrizése kapcsán – legalábbis nálam – a legfőbb szempont az lesz, hogy az új, innovatív megoldás mennyire használja a digitalizációt, a mobiltechnológiát, az újat. Hogy egy példával világítsunk rá, a gyermekek tekintetében lehet olyan fejlesztés, ami elősegíti a játékot, a tanulást vagy akár a gyermekek biztonságát is” – tette hozzá Budai J. Gergő. 

Zsűritagok

  • Solymár Károly Balázs, infokommunikációért felelős helyettes államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium
  • Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese,
  • Mártha Imre, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke,
  • Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója,
  • Csányi Gabriella, a Like Locals applikáció társalapítója,
  • Puskás András, a Budapest Bank kockázatvállalásáért és működtetéséért felelős vezérigazgató-helyettese,
  • Fábián Sára, a Vodafone Magyarország Alapítvány digitális kórházi angyala.