Így vadásszon az illegális szemétlerakókra

Így vadásszon az illegális szemétlerakókra

Így vadásszon az illegális szemétlerakókra

közszolgáltatás

1 perc

A Hulladékvadász közösségi kezdeményezés tavaly nyerte el a Vodafone Magyarország Digitális díját. A rendszer az illegális szemétlerakók ellen küzd – állampolgári segítséggel.

A teljes adást itt hallgathatja meg:

„A Hulladékvadász egy olyan lehetőség, amit úgy hívtak eddig, hogy a legapróbb önkéntes. Mindenkinek kell, hogy legyen öt perce arra, hogy a környezetére figyeljen. Ehhez elég annyi, hogyha valahol lát egy illegális hulladéklerakást, akkor előveszi a telefonját, megnyitja az applikációnkat, és készít egy fotót erről. Ez alapján mi továbblépünk, és bejelentést küldünk az illetékes hatóságnak vagy önkormányzatnak” – mondta Kertész Balázs, az egyik alapító.

A hatóságok 30 nap után jeleznek vissza, eddig jók a hulladékvadászok tapasztalatai, és eredményes az együttműködés. Az elmúlt három évben 4500 regisztrált lerakásról érkezett bejelentés hozzájuk, és ebből 2000-2500 helyen meg is történt az eltakarítás.

A környezetvédelmi szervezet 2019-ben elnyerte a Vodafone Magyarország Alapítvány által meghirdetett Digitális Díjat. A támogatás egy részéből az Android-alapú alkalmazást fejlesztették tovább, valamint céljuk az alkalmazás további népszerűsítése is.

Későbbi terveik között a nemzetközi terjeszkedés is szerepel, és „szeretnék kitakarítani a Kárpát-medencét is”. Úgy vélik, hogy a kidolgozott módszerük Európában és világszerte is ugyanúgy eredményes lehet.

A kezdeményezés akár a fenntartható, innovatív technológiákkal is összekapcsolható, legyen szó zéró emissziós begyűjtési vagy kezelési módszerekről.

További részletekért hallgassa meg a Trend FM műsorát!