A vállalat újabb fontos lépést tesz az ügyfélszolgálat digitalizációja felé.
Íme, egy újabb példa a V2X (Vehicle-to-Everything) technológia használatára.
A hallgatók a repülőeszközök által gyűjtött adatok elemzését is megtanulják.
A vevő Ether kriptopénzzel fizethet, és kizárólagos tulajdonjogot szerez az első SMS-t továbbító kommunikációs protokoll egyedi másolatára.
A HolonIQ az oktatástechnológiai szektor legígéretesebb szereplőit gyűjtötte össze.
A digitális megoldásokkal és szenzorokkal felturbózott megállókat Croydon kerületében 2022 márciusától lehet használni.
A nemzetközi konzorcium fókuszában Rio de Janeiro fejlesztése áll.
Az Óbudai Egyetem Székesfehérvár és Kaposvár mellett Zsámbékon alakít ki innovációs központot.
A digitalizáció térnyerése az élet minden területén megfigyelhető, beleértve a közigazgatási folyamatokat is.
A tervek szerint egy-egy projekt megvalósításához 50-300 millió forint támogatás ítélhető meg.
Európán kívül is igénybe vehetik az újgenerációs roamingszolgáltatást a Vodafone ügyfelei.
Az ázsiai városállamot Zürich és Oslo követik a rangsorban.
Mérföldkőhöz érkezett az UNICEF és a Nemzetközi Távközlési Szövetség közös kezdeményezése.
A feltöltőkártyás ügyfeleket is megújult tarifacsomag várja.
A hallássérültek és a hallók közötti akadályok leküzdését tűzte zászlajára a SignAll. Fejlesztésük a Vodafone Digitális Díjon is sikeresen szerepelt.
A közös projektet a városi lét javításának szándéka inspirálta.
A szervezet a technológia területén tevékenykedő nők és férfiak jelentkezését várja.
A város ad otthont a közlekedéstechnikai világkongresszusnak: rugalmas, decentralizált és digitális az új hívószavak.
A Vodafone szakértői és szolgáltatói partnerként csatlakozott a MKIK Modern Vállalkozások Programjához.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!