Kiélezett a verseny a virtuális asszisztensek piacán

Kapcsolódó cikkek

Kiélezett a verseny a virtuális asszisztensek piacán

Kiélezett a verseny a virtuális asszisztensek piacán

kereskedelem

2 perc

A smart home piac vezetéséért folyó küzdelmet prioritásként kezelő Google mindent megtesz, hogy növelje az Assistant által támogatott otthoni készülékek számát.

Ha egy fogyasztó elkezd a ma már az okostelefonnál sokkal többet kínáló smart home ökoszisztémába invesztálni, akkor később már nehezen tud váltani. Ez megnehezíti a keresőóriás dolgát, hiszen nagy versenytársa, az Alexával operáló Amazon eddig lényegesen többet értékesített az Echo okoshangszórókból. Talán amiatt, hogy a kiskereskedelmi szektorban is jelen van, az Amazon januárig több otthoni készülék saját virtuális asszisztensével történő támogatását tudta elérni.

Ezután egy ideig úgy tűnt, a Google átvette a vezetést, és a januári 1500 darab után május elejére 5 ezer fölé tudta növelni a támogatott okoseszközök számát. Mindezt nem sokkal később felülmúlta az Alexa a 12 ezer darabos számmal.

Az Apple a harmadik

Hozzájuk képest sehol nincs az Apple HomeKit a május eleji állás szerint a maga 195 támogatott készülékével. Bár ez a szám a HomePod hangszóró év eleji piacra kerülésével a következő hónapokban jelentősen megnőhet, az almás cégnek még bőven van fejlődnivalója mind az eladások, mind a támogatott eszközök vonatkozásában – véli az IoT Tech News portál.

Egyelőre tehát főként az Amazon és a Google csatája zajlik. Egy PwC-felmérés szerint tízből kilenc válaszadót az intelligens otthoni készülék beszerzésekor a döntésben erősen befolyásolta az új eszköz és a már meglévő okoshangszóró kompatibilitása. Fordítva viszont 85 százalékuk állította, hogy meglévő eszközéhez választotta a mesterséges intelligenciával és hangvezérléssel működő asszisztenst.

Adok-kapok

Válaszul arra, hogy az Amazon nem árusítja a Google által tulajdonolt Nest termékeket, a keresőóriás decemberben eltávolította a YouTube-csatornát a konkurens cég termékeiről, például az Echo Show-ról és a Fire TV-ről. Néhány hónappal később a világszerte több mint félmilliárd alkalmazottal dolgozó kereskedőcég megvásárolta a népszerű intelligens videocsengő gyártóját. A Ring állítólag milliárd dolláros nagyságrendért cserélt gazdát. És bár a cég termékei jelenleg a Google Assistant támogatásával működnek, népszerűségük később még jól jöhet az Amazonnak.

Forrás: