Felpörgette a pandémia az okoseszközök forgalmát
Felpörgette a pandémia az otthoni okoseszközök forgalmát
2021. január 31.
A Xiaomi megbízásából született kutatás arra volt kíváncsi, hogyan birkóztak meg az emberek a Covid-19 miatt felborult életkörülményekkel. A felmérésben a megkérdezettek 51 százaléka szerzett be legalább egy otthoni okoseszközt a járvány alatti változások megkönnyítésére.
A válaszadók 70 százaléka arról számolt be, hogy mivel több időt töltött lakásában, ami több távmunkát és több otthoni szórakozási lehetőséget jelentett, így változtatott a lakókörnyezetén. Öt résztvevő közül három állította, hogy nehezebb lett számára a pihenéshez vagy a kellemes kikapcsolódáshoz szükséges személyes tér megteremtése.
66 százalék volt kénytelen valamilyen szükségmegoldás révén több helyet teremteni a lakhelyén. Ez fokozottan igaz volt a 20-25 év körüli Z-generáció tagjaira és a náluk fiatalabb, a millennium környéken vagy azután születettekre. Ők 91, illetve 80 százalékban szembesültek hasonló problémával.
Smart living
Daniel Desjarlais, a kínai cég globális márkamenedzsere úgy jellemezte a „smart living” fogalmát, hogy az a technológia segítségével optimalizálja és alakítja át a fizikai teret annak érdekében, hogy megoldja a felmerülő problémákat és az új helyzetekhez alakítsa.
Szerinte ez a folyamat gyorsult fel a tavalyi évben. A világhálóra csatlakoztatott otthonok, az automata rendszerek, az új technológiák pedig segíthetnek abban, hogy az otthon töltött idő megnövekedése okozta kihívásokra válaszul, a lakótéren belül új ökoszisztémákat lehessen létrehozni.
Ez megnyilvánulhat a régi terek, mint az irodahelyiségek, osztálytermek átalakításában vagy új célra való használatában, vagy akár a lakás korszerűsítésében, amitől az könnyebben kezelhetővé és irányíthatóvá válik.
Covid utáni várakozások
A koronavírus miatti karanténintézkedések sokakat ösztönöztek arra, hogy az otthoni munka, tanulás és sport lehetőségét technikai eszközökkel teremtsék meg. A vásárlók átlagosan két IoT-eszköz beszerzésével próbáltak javítani helyzetükön, de a Z-generáció tagjai ennél eggyel több, vagyis három készülék beszerzését érezték szükségesnek.
Úgy néz ki, a távoli munkavégzés a járvány lecsengése után is széles körben megmaradhat, így az elmúlt egy év átalakításai közül sok állandósulhat. A kutatásban résztvevők 60 százaléka úgy tervezi, hogy a korábban jellemzően máshol végzett tevékenységét a vírushelyzet lecsengése után is otthon folytatja.
A felmérés kiemeli, hogy sok technikai lehetőség van a lakókörnyezet olyan átalakítására, amellyel az alkalmazkodik a változásokhoz és amely a világjárvány után is megmaradhat.
Forrás: