Megéri a felhőbe fektetni

Megéri a felhőbe fektetni

Megéri a felhőbe fektetni

gyártás

1 perc

Bár egyre több vállalat dönt úgy, hogy nyit a felhőalapú fejlesztéseket felé, de mégsem használják ki teljesen a platform nyújtotta lehetőségeket – derül ki a Cisco-IDC közös felméréséből.

A 31 országban, több mint 6100 informatikai döntéshozó részvételével  kutatásban olyan szervezeteket kérdeztek meg, amelyek sikeresen implementáltak privát, nyilvános és hibrid felhőmegoldásokat – számolt be róla az IT Café.

Biztonság az okosvárosokban: a felhőkben a megoldás

A tanulmány szerint a válaszadók több mint kétharmada azért vezette be a felhőt, hogy elősegítse üzleti eredményeinek javulását, ami 61 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

A legtöbb szervezet azonban nem rendelkezik megfelelő felhőstratégiával, és mindössze a cégek 3 százalékánál alkalmaznak olyan optimalizált stratégiát, amely valóban kiemelkedő üzleti hasznot eredményez.

A kutatás a felhőszolgáltatásokra való átállás akadályai között említi a szakértelem-, illetve a szakemberhiányt, de azt is megállapították, hogy sok esetben a pontosan definiált stratégia és ütemterv híján akadnak el a projektek.

Az elemzés alapján a legsikeresebb szervezetek évi 3 millió dolláros többletbevétellel és 1 millió dolláros költségmegtakarítással számolnak minden felhőalapú alkalmazás után. A növekvő bevételek elsősorban az új termékek és szolgáltatások eladásából, az ügyfélkör gyorsabb bővítéséből, illetve abból származnak, hogy ezek a szervezetek sokkal gyorsabban képesek belépni az új piacokra.