Okosóra könnyítheti meg az epilepsziások életét

Kapcsolódó cikkek

Okosóra könnyítheti meg az epilepsziások életét

Okosóra könnyítheti meg az epilepsziások életét

egészség

2 perc

Az Embrace viselhető kiegészítő éjjel-nappal monitorozza viselője állapotát, és baj esetén a kapcsolódó applikáción keresztül azonnal riasztja a hozzátartozókat.

A fejlesztés valójában nem új keletű, a történet még 2014-ben kezdődött, amikor az Empatica közösségi finanszírozás keretében gyűjtött forrásokat a fejlesztéshez. A kampány igen sikeresnek bizonyult, 100 ezer dollárnyi felajánlás érkezett kevesebb, mint 24 óra alatt, a kampány végére pedig közel 800 ezer dollár gyűlt össze.

A terméket ugyan már korábban is meg lehetett vásárolni, idén január végén viszont mérföldkőhöz érkezett a projekt, mivel a kiegészítő megkapta az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) engedélyét, így innentől kezdve orvosi eszközként is forgalmazható. Ez egyébként az első olyan eset, amikor a hivatal egy neurológiai betegséghez kapcsolódó okosóra orvosi eszközként történő használatát engedélyezte.

A készüléket csuklóra rögzítve kell a nap 24 órájában viselni, a kapcsolódó – Android és iOS operációs rendszerekre elérhető – okostelefonos alkalmazás pedig azonnali figyelmeztetést küld roham észlelése esetén. Ennek segítségével a beteg szülei és hozzátartozói távolról is folyamatosan „szemmel tarthatják” epilepsziás családtagjukat.

A termékhez kapcsolódó másik applikáció pedig a méréseket összesíti, és külön állapotnaplót vezet. Ezáltal könnyebben beazonosíthatóvá válik, hogy mi válthatja ki a betegnél a görcsöket, valamint így követhetővé válnak például az alvás alatt bekövetkező kisebb rohamok is.

Az Embrace mögött álló technológiát már 2007-ben kidolgozták a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) szakemberei, ezután több éven keresztül tesztelték különféle kórházakban. Az Empatica által 2016 közepén az FDA-nak benyújtott dokumentáció több mint 1500 oldal hosszúságú volt. Most, hogy a viselhető kiegészítő hivatalos orvosi eszközzé vált, várhatóan az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező betegek számára is könnyebben – akár az egészségbiztosítás révén – elérhetővé válik.

A termék jelenleg 249 dollárért rendelhető meg a cég honlapjáról. A kiszállítás csak az Egyesült Államokban ingyenes.

Forrás: Android Authority