DokiApp, e-Fásli, PORC-O-GO: úton a jövő technológiája felé
DokiApp, e-Fásli, PORC-O-GO: karnyújtásnyira a jövő egészségügyi technológiája
2021. március 25.
A Vodafone Magyarország Alapítvány 2021-ben immár harmadik alkalommal hirdette meg a Vodafone Digitális Díjat. A 15 millió forint összdíjazású pályázatra idén olyan projektekkel lehet nevezni, melyek az egészségügy, az oktatás vagy a környezetvédelem területén könnyíthetik meg mindennapjainkat. A tavalyi díjazottak közül ezúttal az izgalmas egészségügyi innovációkat mutatjuk be.
Fókuszban a távellátás
2020-ban a Digitális Társadalom kategória győztese lett DokiApp, a DokiLab Kft. által fejlesztett alkalmazás. „Kezdeményezésünk egy telemedicina vállalkozás, amely gyors és elérhető hidat szeretne képezni a páciensek és orvosok, illetve pszichológusok között. A hagyományos betegúttal ellentétben pár perc várakozás után kötjük össze a pácienseket a szakemberekkel videóhíváson keresztül, hogy a leghamarabb jussanak egészségügyi válaszokhoz. Ezen túl pedig szeretnénk szélesíteni az otthoni és a távolról elérhető, ún. remote ellátás eszköztárát, hogy egyre idő- és költséghatékonyabb legyen az egészségügyi ellátás” – foglalta össze a DokiApp alapító-ügyvezetője.
Somogyi Tibor a digitalizáció növekvő szerepéről elmondta: az ellátási lánc egyre több részfolyamatát fogják tudni elvégezni a telemedicina megoldásaiknak köszönhetően. A betegút lerövidülhet, költséghatékonyabb lehet, és az ellátó személyzet is alaposabban fel tud készülni, mivel nagyobb lesz az információhalmaz, amely rendelkezésre áll.
„Szolgáltatásunk újdonságnak számít a piacon. A Vodafone hiteles képviselője a digitalizációnak, így a pályázat biztosította figyelem mellett egy neves nemzetközi cég ’hitelesítését’ is megkaphattuk a projektünkre. Emellett pedig természetesen a díjazásból további fejlesztések valósulhatnak meg, ami egy korai fázisú startup esetén kifejezetten jól jön” – emelte ki az ügyvezető.
A díj fontos változásokat hozott számukra. Az előzetesen kitűzött motivációik megvalósultak, jelentős médiafigyelmet is kaptak, illetve több másik vállalat érdeklődését is felkeltette szolgáltatásuk, amellett, hogy a Vodafone anyavállalatával is elindulhatott egy közös gondolkodás.
Somogyi Tibor azoknak javasolja, hogy részt vegyenek a 2021-es Vodafone Digitális Díjon, akik megoldásaikkal jelentős hatást tudnak elérni a tudomány vagy a társadalom valamelyik részterületén, és nem félnek használni olyan innovatív digitális megoldásokat, amelyek bevezetése kihívások elé állítja a csapatot, de végső soron egy komoly hozzáadott értéket képviselő termék vagy szolgáltatás jöhet létre.
Felejtsük el, amit eddig a fásliról gondoltunk!
A Digitális Társadalom kategória harmadik helyezettje egy fiatal fejlesztő lett, aki az e-Fáslival mutatta meg, hogy akár a hagyományos gyógyászati segédeszközöket is érdemes újragondolni. Szegedi Melinda innovációja egy olyan borogatás, amelyet digitálisan lehet hőszabályozni.
„Az öntanuló thermoterápiás eszközt még kilencedikes koromban kezdtem el fejleszteni sok segítséggel. Egy olyan elektronikus fáslit próbálunk megalkotni, amely minden olyan problémára megoldást nyújthat, amelyekre eddig klasszikus borogatást használtak, így például a fogfájásra, gyulladásra, reumatikus problémára vagy lázra. A mi fejlesztésünk azonban személyre szabott terápiát nyújt a beteg és a betegség adataitól függően” – mondta az ötletgazda, aki végzős gimnazista.
„Az új prototípusunkat úgy tervezzük, hogy az elsősorban fekvő betegek számára legyen alkalmazható. Jelenleg a COVID-19-es fertőzöttekre próbálunk elsősorban fókuszálni, hogy egy nem-invazív, tehát nem gyógyszeres lázcsillapítást is tudjunk biztosítani számukra” – utalt rá Szegedi Melinda, hogy a koronavírus-járványra ők is egyből reagáltak.
„A jövőben a digitalizáció egyre nagyobb segítségére lesz az egészségügynek. A szoftverek és a gépek tényleg minden területen segíthetik az embereket, legyen szó prevencióról, a lifestyle-medicine-ről, a monitorozásról vagy a szűrésről. Ezekkel a fejlesztésekkel eddig lehetetlennek vélt problémákat is képesek leszünk megoldani, és olyan rejtett összefüggéseket is felismerhetünk, amelyek az egészségünk optimalizálásához segítenek minket. Mivel orvosi mérnöknek készülök, ezért nagyon szeretném kivenni a részemet ezen területekből. Szívből remélem, hogy a medtech újítások elindíthatnak az emberekben egy olyan látásmódbeli változás, ami magasabb fontossági szintre emeli kollektíven az egészséget” – foglalta össze vízióját a fiatal innovátor.
Előzzük meg okosan a sportsérüléseket!
2020-ban az 5G Különdíjat az OrthoPred Kft. PORC-O-GO fejlesztése kapta. A mesterséges intelligencia és 5G által támogatott vizsgálati rendszer célja a valós idejű adatfeldolgozás és visszajelzés segítségével a helytelen mozgásminták, illetve kóros mozgásszervi elváltozások videófelvételek alapján történő korai azonosítása.
„Projektünk a pubertás korú gyermekek sportsérüléseinek megelőzését célozza. Ebben a korban ugyanis a sérülések legnagyobb része ’rossz mozdulat’ miatt következik be, sajnos igen gyakran és igen súlyos – akár egész életre szóló – következményekkel. A veszélyre figyelmeztető jelek többnyire láthatóak a gyermekek mozgásában, akár évekkel hamarabb is, azonban az ezt észlelő szakemberekből komoly hiány van világszerte.
Mesterséges intelligenciát használó, mobiltelefonos videófelvételeket készítő és elemző rendszerünk egyszerű gyakorlatokból, testtartásból fog következtetni a sérülékenységre és a mozgásszervi rendszer problémáira. Az elemzett mozgások időben történő javítása, fejlesztése a gyermekek jövőjét, későbbi életminőségét nagyban meghatározza” – összegezte dr. Gál Andor Viktor, az OrthoPred Kft. CEO-ja, mozgásszervi radiológus és infobionikai mérnök, valamint dr. Molitorisz Dániel (a képen) traumatológus, gyermekek mozgásrendszerének vizsgálatára specializálódott ortopéd szakorvos.
Kiemelték, hogy az egészségügy digitalizációja nem a jövő, hanem a jelen. Rengeteg orvosi, egészségügyi adat keletkezik minden percben. Ezen adatok intelligens feldolgozás nélkül azonban értéktelenek, a mennyiség, áttekinthetetlenség miatt a szakértői következtetést még hátráltathatják is. A jövő az adatok okos, célzott gyűjtésétől, feldolgozásától, a mesterséges intelligencia algoritmusok fejlesztésétől és használatától függ. Arra számítanak, hogy az egészségügyi ellátáshoz, illetve diagnosztikához való az eddigiekhez képest nagyságrendekkel szélesebb körű közvetlen hozzáférés válik lehetővé.
„A pályamunkák elsődleges célja a pályázó oldaláról az anyagi erőforrások felkutatása, támogató kapcsolati tőke kiépítése. Reméltük – és tapasztaljuk – hogy a pályázat kiírója ’nemcsak’ a finanszírozásban segít, hanem valódi partner a megvalósításban és a kommunikációban” – tették hozzá a PORC-O-GO fejlesztői.