15 ezer távfelügyeleti készüléket értékesített a magyar cég

Kapcsolódó cikkek

15 ezer távfelügyeleti készüléket értékesített a magyar cég

15 ezer távfelügyeleti készüléket értékesített a magyar cég

biztonság

3 perc

Népszerűek a vállalati moduláris megoldások, de a munkavállalók és idősek segélyhívó készüléke is.

Kiemelkedő eredménnyel zárta a biztonságtechnikai eszközöket fejlesztő és gyártó MOHAnet a 2017-es évet. A magyar vállalat a tavalytól bevezetett új készülékeinek köszönhetőn bő kétszeresére növelte árbevételét 2016-hoz hasonlítva, ami így elérte a 683 millió forintot.

Az integrált mobil alkalmazásokkal foglalkozó MOHAnet Mobilsystems Zrt. mintegy 15 ezer átjelzőt és alkalmazásspecifikus telefonkészüléket értékesített 2017-ben, így 2,5-szer több eszközt adott el, mint egy évvel korábban.

Moduláris megoldásra váltottak

Tavaly januárban kezdték meg az iMachine elnevezésű átjelző készülék értékesítését, amely a gyártó korábbi sokeszközös kínálatát racionalizálta. A korábbi termékeik segítségével vagyon- és tűzvédelmi berendezések, segélyhívó- és járőrellenőrző rendszerek, felvonók és egyéb műszaki gépek, ital- és áruautomaták, valamint mozgó gépjárművek távfelügyeleti és logisztikai szolgáltatását nyújtották, de szinte minden területre más-más átjelzőt kínált a társaság.

A moduláris, azaz építőkockákból konfigurálható terméknek köszönhetően viszont már nincs szükség területenkénti variánsokra, hanem egy készülékkel, de különböző konfigurációkkal elégíthetőek ki ezek az igények.

Segélyhívó készülék a munkavédelemben és az idősgondozásban

Ezt követően decemberben mutatta be a cég a Moniphone távfelügyelhető mobiltelefont, amely üzleti és lakossági szegmensben egyaránt használható, legyen szó idősek segélyhívó készülékéről vagy fizikai foglalkoztatottak munkaeszközének számító telefonjáról.

A nyomógombos készülék az alapfunkciók (zseblámpa, gyorsulásmérő, karóra) mellett számos kiegészítővel vértezhető fel: Bluetooth, WiFi, RFID, NFC, QR- és vonalkódolvasó is beépíthető az ütés- és törésálló műanyag házba. A vezeték nélküli töltésre is alkalmas telefon 4G hálózatot használ, és dedikált internetcsatornán keresztül állandó online jelenlétet biztosít a felhasználónak.

Az internetkapcsolat és a háttérben futó távfelügyeleti alkalmazások kikapcsolhatatlanok. Az eszköz ezáltal folyamatosan monitorizálható, a rendszer életjelet és eseményjelzést közvetít óránként vagy akár percenként a felügyeleti szervnek, ráadásul az elektromos adminisztrációnak köszönhetően gyorsul az adatrögzítés is. A telefon igény esetén fordított kommunikációra is képes, tehát a központ jelzéseit is fogadhatja.

Akár a légzést is érzékeli

A beépített GPS-nek köszönhetően egy térképes felületen bármikor megtekinthető és ellenőrizhető a használó személy kültéri tartózkodási helye és mozgása. A Moniphone a legkisebb rezonanciát, így a légzést is érzékeli. Ha például a munkavégzés során az adott kolléga letenné az asztalra a mobilt, hogy elkerülje a felügyeletet, a telefon a mozdulatlanságot ájulásnak detektálja, és azonnal vészjelzést ad a diszpécserközpontnak. A mérnökök gyorsulásmérővel is ellátták az eszközt, amely így egy esést is azonnal érzékel, egyből értesítve a felügyeleti partnert, igény esetén például egy családtagot.

„Idén ismét a fejlesztésekre helyezzük a hangsúlyt, ezáltal a Moniphone újabb területeken, az adott szegmens igényeire szabva lesz elérhető tavasz végétől. Így az őrszolgálat és az idősfelügyelet mellett takarítók, karbantartók is használhatják majd az eszközt, de akár a mezőgazdaságban is alkalmazható lesz a készülék” – tájékoztatott Havasi Zoltán, a MOHAnet vezérigazgatója.

„Fejlesztéseink során jelentős hangsúlyt fektetünk idén a beltéri személy- és tárgyfelügyeletre, olyan innovációval szeretnénk megjelenni a piacon, ami centiméter pontosan tudja meghatározni a felügyelt személy vagy eszköz elhelyezkedését, tevékenységét, mozgását” – tette hozzá a cégvezető.