Intenzív fejlesztési hullám előtt a hazai HR-digitalizáció

Intenzív fejlesztési hullám előtt a hazai HR-digitalizáció

Intenzív fejlesztési hullám előtt áll a hazai HR-digitalizáció

big data

3 perc

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR-érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a humánerőforrás területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR-adatok elemzése és a HR-fókuszú üzleti intelligencia, az online képzések és fejlesztés, továbbá a toborzás, az onboarding és a tehetségmenedzsment lehetnek elsősorban a digitalizáció célkeresztjében.

Kis-, közép-, valamint nagyvállalatok is részt vettek abban a – hazai ágazatok jelentős részét lefedő – kutatásban, amelyben mintegy 90 magyarországi cég HR-vezetője és szakértője osztotta meg véleményét, tapasztalatait a humánerőforrás-menedzsment folyamatok digitalizációjáról.

A tanácsadó cég három jól elkülöníthető szervezeti profilt azonosított be: az átfogó digitalizálókat, a digitálisan működő óriásokat, valamint a vállalati specifikumok szerint fejlesztőket – a részt vevő vállalatok csaknem 70 százaléka besorolható ezek valamelyikébe. Ugyanakkor a kutatás eredménye megerősíti és számos példán keresztül szemlélteti azt, hogy a HR-területen nincs egyetlen kőbe vésett legjobb gyakorlata a digitalizációnak. Számos tényező alakíthatja egy-egy társaság hozzáállását – a cégmérettől kezdve az iparági adottságokon át a szervezeti kultúráig.

„A digitalizáció ma már nem megkerülhető téma a HR-szervezetekben, ugyanakkor komoly kihívásnak látjuk, hogy az aktuális problémák gyors megoldását meghaladva, stratégiai szemléletben digitalizálják a működést. Hiszünk abban, hogy minden szervezetben szükség van digitális HR-stratégiára. Egy-egy technológiai megoldás bevezetése jelentős erőforrást igényel, a befektetett energia megtérülése pedig nagymértékben függ attól, hogy tudatosan tervezte-e az adott szervezet, hogyan működjön majd a HR 2-3 év múlva, és milyen technológiai megoldások tudják ezt a leginkább támogatni. Ezeknél a típusú invesztícióknál ugyanis a rövid távú szemlélet ritkán vezet sikerre” – foglalta össze Csépai Martin, a Deloitte HR-tanácsadási üzletágának igazgatója.

A HR-informatikai rendszerek és analitikák ismeretének hiánya még az emberierőforrás-menedzsment területén dolgozók között is sokszor fájó pont. Az implementáció sikeréhez szükséges kompetenciák ugyanis új szerepeket teremtenek és tesznek egyre inkább elengedhetetlenné. Egy-egy projekt eredményessége múlhat például a HR és az IT nyelvét egyaránt beszélő projektmenedzsereken, illetve a HR-folyamatokat mélyrehatóan ismerő HR-architekteken.

A digitálisan leginkább érett dimenziók a biztonság, kontroll és megfelelés, valamint a munkafolyamatok. Ezektől látványosan elmaradnak az analitikák, a funkcionalitás és hozzáférés (önkiszolgáló felületek, egyszerűen és gyorsan elérhető adatok stb.). A felmérésben résztvevők a HR-adatok elemzését és a humánerőforrás-specifikus üzleti intelligencia (BI) területet a leginkább fejlesztendő témakörökként jelölték meg.

A válaszok alapján a következő másfél évben intenzív HR-IT fejlesztési hullámra lehet számítani mérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül. A slágertémák egyértelműen az onboarding, a képzési tartalmak biztosítása és az online képzések megvalósítása, illetve a toborzás. Ugyanakkor a nagy lemaradást produkáló területek is bekerülhetnek a jövőbeli fejlesztések fókuszába.

Ezek relevanciáját erősíti, hogy a munkaerőpiac is átrendeződik: bár a kisvállalkozásoknak csupán 58 százaléka készül áttérni rugalmasabb munkavégzésre a pandémiás helyzet enyhülésével, a középvállalatoknál 92 százalék fölötti ez az arány. Ez pedig szintén a digitalizációt ösztönzi, ahogyan az a kutatási eredményekből egyértelműen kiolvasható: a HR-IT rendszert működtető szervezetek nagyobb nyitottságot mutatnak a rugalmas munkavégzés térnyerésére, mint azok, amelyek ilyen támogatással nem rendelkeznek.

„Fontos tanulsága a kutatásnak az is, hogy a transzparencia és a hatékonyság javítása mellett az elsődleges szempontok között szerepel a munkavállalói élmény erősítése a legtöbb részt vevő szervezet számára” – emelte ki Uzsák Éva Virág, a Deloitte HR-tanácsadási üzletágának szenior menedzsere.

A szakember úgy látja: „az elmúlt időszak hatására a munkavállalói jóllét biztosítása és az elkötelezettség megerősítésének kérdése – a lényegesen kevesebb személyes találkozásra alapozó munka világában – kiemelt fókusszá vált. Várhatóan az ajtón kopogtató hibrid világban sem lesz ez másképp. A jól kiválasztott digitális HR-megoldások által támogatott munkavállalói élmény éppen ezért komoly versenyelőnyt jelenthet a következő években”.