LIDAR és V2V: így fest az autóipar jövője

Kapcsolódó cikkek

LIDAR és V2V: így fest az autóipar jövője

LIDAR és V2V: így fest az autóipar jövője

autó

2 perc

Egyre megszokottabb jelenséggé válhat az internetre csatlakoztatott autó, és a sofőr nélküli technológia ígérete is egyre inkább megvalósulni látszik. Íme, két olyan fejlesztés, melyek idáig is és a jövőben is nagy szerepet kaphatnak az iparág formálásában.

Mára már szinte minden nagy gyártó belekezdett az önvezető autók fejlesztésébe, egyes vállalatok, mint például a technológiai profilú Alphabet (a Google anyavállalata), vagy az elektromos modellekben utazó Tesla kifejezetten előrehaladott stádiumban járnak. A befektetők számára azonban fontos információ lehet, hogy mely konkrét megoldások piaca szolgálja ki a nagyobb értelemben vett autóipari fejlesztést, hiszen ezekben is nagy lehetőségek rejtőzhetnek.

Lézeres távolságmérés

A LIDAR érzékelők összpontosított fénysugarak visszaverődése alapján képesek pontosan leképezni az autó körüli 3D-s teret. A technológia piaca egyes becslések szerint 2022-ig akár 5,2 milliárd dollárra is növekedhet, az összetett éves növekedési ütem pedig 25,8%-os lehet az elkövetkezendő öt évre. A lézeres radar jelenleg a legpontosabb módszer az önvezető járművek környezetének érzékelésére: nagy a hatótávolsága, és jelentősen gyorsabban dolgozza fel az adatokat, mint az emberi szem.

Egyetlen nagy hátránya jelenleg az ára: a piacvezető Velodyne példának okáért korábban 75 ezer dolláros (közel 22 millió forintos!) áron kínálta a rendszereket, amely önmagában sokszorosa is lehet egy új autó árának. 2016 óta a szenzorgyártók azonban jóval alacsonyabb, akár 250 dolláros (73 ezer forintos) árakat is belengettek. Ha tehát valóban sikerül ennyire levinni az eszközök gyártási költségét, valószínűleg már a forgalomba kerülő gépkocsik részeivé is válhatnak.

Járművek közti kommunikáció

A sofőr nélküli rendszerek számára egyik legfontosabb technológiát, a V2V (vehicle-to-vehicle, azaz járművek közötti) kommunikációt már évek óta használják a repülőgépekben, hogy elkerüljék a légi ütközéseket. Egyes megfogalmazások szerint ez a megoldás jelentheti a legnagyobb ugrást a személyi biztonság terén a biztonsági öv feltalálása óta.

A V2V segítségével a járművek továbbíthatják egymás számára az olyan fontos információkat, mint például a balesetek, váratlan útakadályok felbukkanása, de akár a fékezésre, irányváltásra vonatkozó adatokat is. Így nemcsak balesetek lehetnének elkerülhetőek, hanem akár a torlódások is, hiszen a távolabb lévő sofőrök időben értesülhetnének arról, hogy kerülő úton kell haladniuk.

Egyes törvénytervezetek alapján a V2V-t akár kötelezővé is tehetik az Egyesült Államokban, így akár tovább terjed ez a szabályozási tendencia Európára is, akár nem, a befektetők számára ez mindenképp azt jelenti, hogy jövedelmező üzlet lehet az ilyen eszközök gyártásába való beszállás.

Forrás: Wireless Design & Development