Így használják az Ubert a magyarok

Így használják az Ubert a magyarok

Így használják az Ubert a magyarok

autó

1 perc

Az Uber felmérést készített a szolgáltatásukról és a közösségi megosztáson alapuló megoldásokról.

A megkérdezettek 83 százaléka szerint a megosztáson alapuló gazdaság pozitív hatással lesz Magyarország gazdasági fejlődésére, 87 százalékuk szerint pedig kifejezetten jó dolog, hogy ez a közlekedési lehetőség elérhető Budapesten.

Az összegzés szerint a magyar felhasználók az esetek közel 60%-ában nem egyedül utaznak, ez pedig valamelyest hozzájárul a főváros közlekedésének tehermentesítéséhez is.

A felhasználók közel egyharmada korábban sem használt, és most sem használ taxit, minden tizenkettedik utas pedig bevallottan kevesebbet használja az autóját, mióta igénybe veszi az utazásmegosztó szolgáltatást.

Csomagküldő szolgáltatást indít az Uber

A válaszadók 95 százaléka elégedett a szolgáltatással, 96 százalékuk pedig ajánlaná barátjának, ismerősének. Sőt, minden nyolcadik felhasználó még sofőrként is kipróbálná magát.

Arra a kérdésre, hogy „miért kezdett el Ubert használni”, a leggyakoribb válasz a kedvező ár mellett az volt, hogy az okostelefonos autórendelés kényelmes, az automatikus online fizetés pedig egyszerű.

Minden harmadik válaszadó szerint előny, hogy az utas már az utazás előtt tudja, hogy körülbelül mennyit fizet majd, az utazást követően pedig az út részleteiről emailben összegzőt is kap.