Hivatalos: önvezető autókat tesztel az Apple

Kapcsolódó cikkek

Hivatalos: önvezető autókat tesztel az Apple

Hivatalos: önvezető autókat tesztel az Apple

autó

2 perc

A vállalat közúti önvezető-tesztekhez szükséges engedélyt kapott a kaliforniai közlekedésügyi hatóságtól. Korábban is sejteni lehetett, hogy a cég nem akar lemaradni ezen fejlesztések terén sem, a mostani lépés azonban kézzel fogható bizonyítékként szolgál.

Természetesen nem teljesen igaz, hogy pusztán csak sejteni lehetett az Apple-autó projekt létezését. Korábban számtalan pletyka röppent fel résztvevő személyekről, technológiákról, azonban a cégvezetés soha nem nyilatkozott az ügyben, minden esetben csak szakmabéli szakértők információira alapozták a kapcsolódó cikkeket.

Sofőr nélküli tesztek – Miért éppen Kalifornia?

Ezek között derült ki, hogy a projektet belső körökben Project Titannak nevezik, sőt még az azt vezető Bob Mansfield neve is előkerült. Eredetileg a hírek szerint saját elektromos járművet fejlesztettek volna, a cég szokásaihoz híven így egyszerre irányítása alatt tarthatta volna a hardver és a szoftver fejlesztését. Tavaly októberben azonban a Bloomberg arról értesült, hogy ezt az ötletet elvetették, és csak az autonóm autót vezérlő rendszert fejlesztik.

Most hivatalosnak számító, közigazgatási források erősítették meg a vállalat terveit. A kaliforniai közlekedésügyi hatóság ugyanis április 14-én közzétette az önvezető járművek közúti teszteléséhez szükséges engedéllyel rendelkező cégek listáját. A hosszú felsorolás végén pedig most először felbukkant az Apple is. 

A hatóság a TechCrunch újságíróinak megkeresésére közvetlenül is válaszolt, és még azt is hozzátette, három Lexus típusú járműre szól az engedély, valamint hat sofőrre. Ezek alapján az is kiderül, hogy pontosan ugyanazt a modellen tesztelik rendszerüket, melyet a Google is használ. 

Természetesen a technológia fejlesztése még valószínűleg éveket vesz igénybe, még az sem valószínű, hogy az engedély után napokkal máris lehet látni a vállalat tesztelőit az utakon. Az azonban tény, hogy a többi gyártóval egyetemben az Apple is tisztában van azzal, hogy az autonóm rendszerek biztonsága érdekében nagy mennyiségű közúti adatra van szükség, ehhez pedig a nyilvánosság elé kell állni.