A BMW és a Tencent közösen kapcsol rá az önvezetésre

Kapcsolódó cikkek

A BMW és a Tencent közösen kapcsol rá az önvezetésre

A BMW és a Tencent közösen kapcsol rá az önvezetésre

autó

1 perc

A német autógyártó és Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata is csatlakozott az autonóm gépjárművet fejlesztő cégek sorához. A közös munka várhatóan még az idei évben megkezdődik, a cél egy nagy adatcentrum felépítése legkésőbb év végére.

A tervek szerint a számítástechnika központ segítené, hogy a járművek először csak félig, később pedig teljesen önvezető üzemmódban is képesek legyenek működni. Jochen Goller, a BMW kínai működésért felelős vezetője elmondta, a Tiencsin keleti városrészében épült központ nyújt majd támogatást az autógyártó autonóm vezetési fejlesztéséhez és innovációjához.

Az új informatikai központban a Tencent felhőalapú számítástechnikai és big data képességeit veszik majd alapul, és biztosítják a BMW számára a szükséges infrastruktúrát. A tervek szerint 2021-ben vezetik majd be a „félig autonóm” vagy L3-as osztályozást Kínában. Ehhez hatalmas mértékű számítógépes teljesítmény szükséges, hogy megfelelően lehessen analizálni a digitális információk valós idejű áramlását a közúton és a forgalmi viszonyok között.

A BMW első külföldi gyártóként tavaly májusban kapott kínai tesztengedélyt. Az ázsiai állam nem meglepő módon rengeteg pénzt fektet az önvezető fejlesztésekbe. Az SG.hu azt is kiemelte, hogy a szigorú kínai kibervédelmi törvény előírásai miatt az ázsiai országban gyűjtött adatok nem továbbíthatók külföldre.

Kevesebbet kellene a közlekedési dugókban araszolni

Egy cambridge-i tanulmányban foglaltak szerint a sofőr nélküli járművek elterjedése legalább 35%-kal tenné hatékonyabbá a közlekedést. A kísérlet során a szakemberek egy miniatűr robotkocsikból álló flotta segítségével valós közlekedési körülményeket imitáltak, beleértve egy jármű kétsávos úton történő lerobbanását is.

Amikor az autók nem működtek együtt, a lerobbant járműhöz közeledőknek le kellett lassítaniuk vagy akár meg is kellett állniuk, megvárva, amíg a másik sáv fel nem szabadul. Az incidens – ahogy az a mindennapokból ismerős – a teljes forgalomra kigyűrűzött. Amikor viszont a járművek csatlakoztak egymáshoz és együttműködtek, a helyzet jelentősen javult.

Forrás: