A technológiát a jövőben nemcsak saját üzleteiben alkalmazza az amerikai kereskedőóriás.
Az árnyékinformatika a cégek, szervezetek IT-infrastruktúrája mellett kialakuló másodlagos rendszereket jelenti.
A mezőgazdasági és a csomagszállító repülő eszközök is jó szolgálatot tehetnek, ahogy arra már van is példa Kínában.
Sok milliárd forint befektetés úszik el évente Magyarországon a nem megfelelően tervezett logisztikai rendszerek miatt.
A virtuális valóság segítségével betanított robot a nyilvános helyiségeket varázsolja tisztává.
Míg egy hagyományos üzem egyfajta irányított gépezetként működik, addig az intelligens gyár felépítése leginkább egy jól kialakított szervezethez hasonlítható.
A különféle IoT-megoldások révén növelhető a hatékonyság, valamint a termelékenység, és átláthatóbbá válnak a kapcsolódó folyamatok.
2021-től az E-osztály autóinak kormányát kapacitív érzékelővel szerelik fel, amely jelzi, figyel-e a sofőr vezetés közben.
A tesztelés alatt álló gép képes ultrahangos vizsgálatot végezni, nyálmintát venni és meghallgatni a páciens szerveit.
Norvégiában már a lazacfigyelésnél is bevetik a mesterséges intelligenciát.
Egy újabb innovatív digitális megoldás az agráriumban.
Az Oppo Watch március hatodikán debütál.
A DHL Supply Chain bemutatta 2025-ig szóló stratégiáját.
A vállalat újabb 400 millió dollárt fektet be a Pony.ai-val közös programjába.
Még egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz a gépek, hogy képesek legyenek az érintés érzékelésére.
Az UrbiPod a nagyon kezdőktől kezdve a profi kertészeken át a városi dzsungelgazdálkodókig bárkinek jól jöhet.
Közeledik a nőnap: a virág mellé mi is hozunk ajándékötleteket.
Idén is megrendezték a világ legnagyobb kiskereskedelmi szakvásárát a németországi Düsseldorfban.
Csökkenő környezetterhelést hozhat a technológia fejlődése.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!