Okosórák és luxus: az Olio is beszáll a ringbe

Okosórák és luxus: az Olio is beszáll a ringbe

Okosórák és luxus: az Olio is beszáll a ringbe

szórakozás

2 perc

A többi intelligens órától eltérően az Olio viselhető kiegészítője saját operációs rendszerrel működik, exkluzív kivitelezésének köszönhetően sokkal inkább tűnhet ékszernek, mint egy hagyományos miniszámítógépnek.

Három fiatalember – az „Olio-triónak” is nevezett Steven Jacobs, Evan Wilson és AJ Cooper – azért fogott össze, hogy egy startup vállalkozás keretein belül forradalmasítsák az okosórák piacát. A fejlesztők nem titkolt szándéka, hogy olyan intelligens viselhető kiegészítőt dobjanak piacra, amely még a legnagyobb versenytársakat is könnyedén maga mögé utasíthatja.

Méltó ellenfelet kaphat az Apple okosórája >>A fiatal tervezők korábban olyan technológiai óriásvállalatoknál dolgoztak, mint az Apple, a Google, a HP és a Movado, de a cégnek olyan tagja is van, aki a NASA-nál, illetve a Pixarnál szerzett tapasztalatait igyekszik most kamatoztatni.

A korszerű technológiák megszállott rajongóinak ez meghozhatja majd a kedvét az Olio okosórához, amely tovább növeli az Apple Watch versenytársak számát. Az ügyes és mutatós eszköz a hagyományos időmérőkre jellemző tulajdonságok mellett hosszú távon is kiemelkedő teljesítményt képes nyújtani – ígérik a fejlesztők.

Arra még egy kicsit várni kell, hogy az innovatív időmérő felbukkanjon a boltok polcain, de addig is összegyűjtöttünk öt olyan dolgot, amit mindenképpen érdemes tudni az Olio karórákról:

1. A teljesen új modell olyan beépített funkciókat tartalmaz, mint a naptár, a helymeghatározás és az időjárás-jelentés, viszont kizárólag azokról a dolgokról értesíti a viselőjét, amelyek tényleg fontosak lehetnek számára. A többi csuklón hordható, okostelefonokhoz csatlakozó kiegészítőtől eltérően az Olio ugyanis figyelembe veszi a felhasználók szokásait és preferenciáit, az idő múlásával pedig egyre inkább a tulajdonosához idomul.

A Bulgari is kísérletet tesz az okosórák piacán >>2. Az okosórák úgy segítenek a napi program megtervezésében és végrehajtásában, hogy eközben nem kergetik az őrületbe a felhasználókat a folyamatos értesítésekkel és frissítésekkel. A speciális szoftver egyebek közt jelzi, hogy tulajdonosa milyen feladatokat és eseményeket mulasztott el, továbbá javaslatot tesz a következő napirendi pont megszervezésére.

3. A megszokott funkciók mellett a karóra más háztartási eszközök hálózati összekötőjeként („hub”-jaként) is használható, így például a segítségével irányítani lehet az okosotthonokban található hőszabályzókat, a világítást, a garázsajtót vagy a hangszórókat. A kinézete is tetszetős, hiszen a tokja rozsdamentes acélból készül, színes a kijelzője és kristályokkal van feldíszítve.

4. Az acélból készült modellek ára 595 dollárnál – átszámolva csaknem 165 ezer forintnál – kezdődik, de ez egészen 745 dollárig – 206 ezer forintig – is felszökhet, hogyha valaki a fekete kollekcióra vetett szemet. A vásárlók kiválaszthatják azt is, hogy bőrbevonatú vagy acélból készült szíjjal kérik az okosórát, a kiegészítők így ötvözik a divatos kivitelezést és az innovatív technológiát.

5. A többi intelligens karórától eltérően, amelyek a Google „Android Wear” platformjára épülnek, az Oliónak saját operációs rendszere van. A kerek számlappal ellátott óramodellek sokkal inkább tűnhetnek egy exkluzív formatervezésű ékszernek, mint egy hagyományos miniszámítógépnek.

Forrás: International Business Times