Játékos áramkörök

Játékos áramkörök

Játékos áramkörök

szórakozás

1 perc

Már több fejlesztőeszköz is bizonyította, hogy a gépek közötti M2M-technológia segítségével könnyebbé és játékosabbá válhat a gyerekek számára a tanulás. A MakerBloks most arra vállalkozik, hogy játékosan keresi a jövő villamosmérnökeit.

Az áramkörök tanulmányozása, és úgy általában a villamosmérnöki szakma fontossága megkérdőjelezhetetlen, az elméleti alapok azonban nem igazán számítanak izgalmasnak a kisiskolások számára. Arról nem is beszélve, hogy az áram, a forrasztás, a füst és a szikrák miatt nem nevezhető gyerekbarátnak.

A MakerBloks fejlesztői csapata úgy döntött, hogy gyerekek számára is megszerethetővé teszi az áramkörök bonyolult tudományát. Egy olyan építőkocka-szettet készítettek, melynek minden eleme egy-egy áramköri „szereplőt” jelképez: áramforrásokat, vezetékeket, kapcsolókat, ellenállókat, fényforrásokat. Ezek mindegyike mágnesek segítségével kapcsolódhat össze, innentől kezdve pedig a legegyszerűbbtől kezdve a legbonyolultabbig mindenféle áramkört meg lehet építeni.

Igaz, ez még önmagában nem sokkal több, mint amit egy egyszerű általános iskolai technikaóra áramkörkészlete tud, csak legfeljebb látványosabban néz ki. A MakerBloks azonban egy tabletre írt játékszoftverrel együtt érkezik, aminek segítségével a gyerekek játékokon keresztül tanulhatják meg a különböző kockák tulajdonságait és az áramkörök készítésének alapjait. Ezen túl a tervezők egy online közösségi felületet is létrehoztak, ahol mindenki megoszthatja a saját alkotásait és megpróbálhatja megépíteni másokét is.

Az építőkockák színes, letisztult dizájnja, az egyszerű kezelőfelület barátságos környezetbe helyezi a villamosmérnökök tudományát, így már egészen kiskorban felébreszthetik az érdeklődést a szakma iránt. 

A MakerBloks néhány hónapja a Kickstarteren indított kampányt: a tervezett 25 ezer kanadai dollár helyett 47 ezer feletti összeggel zárták a közösségi forrásgyűjtést.  Az előrendelők számára a készlet kiszállítása idén novemberre várható.