A nyaraláson sem tudunk elszakadni a közösségi médiától

Kapcsolódó cikkek

A nyaraláson sem tudunk elszakadni a közösségi médiától

A nyaraláson sem tudunk elszakadni a közösségi médiától és a hírolvasástól

szórakozás

2 perc

A magyarok 71%-a nélkülözhetetlennek tartja a mobilinternetet a nyaralás során, 10-ből 9-en pedig elvárják, hogy külföldön is ugyanolyan feltételekkel használhassák mobilszolgáltatásaikat, mint hazai környezetben – derült ki a Vodafone Magyarország megbízásából készült friss kutatásból. A felmérés szerint a nyaralók 62%-a került már olyan váratlan helyzetbe külföldön, amikor a mobilinternet-elérés segített.

Magyarországon elsőként a Vodafone indította el a mindenki számára elérhető, kültéri ötödik generációs hálózatát a fővárosban, amit több hazai nagyváros követett. Hasonlóképpen fontos mérföldkő volt az újgenerációs roaming szolgáltatás elindítása, mely lehetővé teszi, hogy az ügyfelek külföldön is az itthon megszokott feltételek között élhessenek a technológia nyújtotta lehetőségekkel.

A vállalat az elmúlt évek során dinamikusan bővítette az 5G roamingot kínáló országok körét, így immár 51 országban érhető el a mobilszolgáltató új roaming szolgáltatása – így például Horvátországban, Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban is.

A felmérés is rámutatott, a magyarok 87%-a külföldön – nemtől, kortól és lakóhelytől függetlenül – ugyanolyan feltételekkel kívánja használni mobilszolgáltatásait, mint idehaza.

A mobilinternetet leginkább a fiatal, 15-19 éves korosztály találta nélkülözhetetlennek (80%), őket követi a 20-29 éves korosztály 75%-kal, valamint a 30-39 közöttiek 73%-kal. A kutatásból az is kiderült, hogy a megkérdezettek 62%-a került már olyan váratlan helyzetbe külföldön, ahol a mobilinternet-elérés segített a helyzet megoldásában – a szupergyors internet külföldön is biztosítja például a kapcsolattartást videóhívások formájában, de a tájékozódásban, információkeresésben is kapaszkodót jelent a megbízható internet-hozzáférés.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a külföldön történő tartalomfogyasztás nem különbözik jelentősen a hazaitól. A fiatalok a közösségi médiától, míg az idősebbek a hazai hírolvasástól nem tudnak elszakadni. A 15-19 évesek 72%-ban social media platformokon töltik az időt, míg a 40-50 éves korosztály 54%-ban hazai hírfogyasztásra használják az internetet. Lokális információt (programajánló, nyitvatartás) a válaszadók 60%-a fogyaszt.

A külföldön nyaralók körében továbbra is a funkcionális applikációk a legnépszerűbbek: a térképet és útvonaltervezőket a válaszadók 87%-a, az időjárást előre jelző oldalakat 73%, míg a banki és pénzügyi digitális szolgáltatásokat 58% használja.