A jövő játékai – Íme, a távirányítós papírrepülő

A jövő játékai – Íme, a távirányítós papírrepülő

A jövő játékai – Íme, a távirányítós papírrepülő

szórakozás

4 perc

A különleges találmánynak köszönhetően az egyszerű papírrepülő átalakítható mini távirányítós cirkálóvá, melyet egyszerű kézmozdulatokkal is lehet irányítani.

Mindenki, aki valaha hajtogatott már papírrepülőt, tudja, hogy milyen öröm nézni, ahogy például sokadik emeleti ablakból kirepítve a papírszárnyak hosszú méterekre viszik az összehajtogatott lapot. Van, aki úgy gondolta, hogy ezt az egyszerű szórakozást is tovább lehetne fejleszteni, és meg lehetne spékelni a mai technológiai megoldásokkal.

Shai Gotein eredendően mérnök végzettségű feltaláló, illetve nem mellesleg pilóta is, aki évek óta gondolkozik azon, hogy az apró repülők irányításának örömét másokkal is megossza. Ezért alkotta meg a PowerUp termékeket, melyek legfejlettebb változata az okostelefonos távirányításon túl élő kameraképet is tud közvetíteni.

Ugyan a PowerUp 3.0 Kickstarter-kampányát még 2014-ben indította, a cég azóta is él és virul, sőt most a karácsonyi ünnepek előtt még épp időben meg lehet rendelni a távirányítást lehetővé tévő modult – akár az Amazonról is. 

A fejlesztés lényege, hogy egy hosszú merevítőszárat kell a repülő törzsébe helyezni. A speciális papírrepülő hátulján egy propeller és egy kormánylapát található, melyek a szerkezet levegőben maradásáért és irányításáért felelnek. Az elöl található antennás modul felel a kommunikációért, valamint itt található az áramforrás is.

Az irányítási funkció beindítása semmilyen programozást nem igényel, csupán a kapcsolódó alkalmazás feltelepítésére van szükség, és azonnal kezdődhet is a repülés. Ráadásul bonyolult gombokat sem kell nyomogatni, egyszerűen a telefon megdöntésével kormányozható az eszköz. A szerkezet szénszálas borítással rendelkezik, így attól sem kell tartani, hogy egy-egy zuhanás tönkretenné.

Érdemes megjegyezni, hogy azóta még egy újabb innovációval is előrukkolt a fejlesztő: a PowerUp FPV segítségével már nemcsak irányítani lehet a papírrepülőket, hanem a ráerősített kamerának köszönhetően élőben is követhető, amit a szerkezet lát.