Látványosan tör előre a mobilfizetés a briteknél

Kapcsolódó cikkek

Látványosan tör előre a mobilfizetés a briteknél

Látványosan tör előre a mobilfizetés a briteknél

pénzügy

2 perc

Tízből három vásárló már okostelefont vagy viselhető kiegészítőt vesz elő a pénztárnál. Átszámítva ez körülbelül 17,3 millió embert, vagyis az Egyesült Királyságban a felnőtt fogyasztók csaknem egyharmadát (32 százalékát) jelenti.

A UK Finance adatai szerint az üzletekben okostelefonon vagy okosórán keresztül fizetők száma 2019-hez képest 7,4 millió fővel nőtt 2020 végéig bezárólag.

A londoni székhelyű kereskedelmi csoport elemzéséből továbbá az is kiderül, hogy az Egyesült Királyságban teljesített érintés nélküli fizetések száma 12%-kal emelkedett, 9,6 milliárd angol fontra, és a 2020-ban végrehajtott összes tranzakció több mint egynegyedét (27%-át) tette ki.

Az elmúlt négy évben az egyérintésesnek is nevezett fizetések aránya 7%-ról 27%-ra nőtt az összes tranzakcióra vetítve – olvasható a tanulmányban. Becslésük szerint a szigetországban az emberek 83%-a már érintésmentesen fizet, korosztályok és régiók szintjén pedig ez mindenhol 75%-os vagy azt meghaladó arányt jelent. A legnépszerűbb helyszínnek a szupermarketek bizonyultak, tavaly ugyanis ezekben zajlott az érintésmentes fizetések 41%-a.

A mobilfizetésekkel azonban már némiképp más a helyzet: 2020-ban a 16-34 éves korosztály több mint 50%-a élt ezzel a lehetőséggel, ugyanakkor a 65 év felettiek körében csak 11%-os ez az arány. Összehasonlításképpen érdemes megemlíteni, hogy az Egyesült Királyságban teljesített készpénzes fizetések száma tavaly 35%-kal csökkent, és a „kápé” a tranzakciók 17%-át tette ki.

David Postings, a UK Finance ügyvezető igazgatója elmondta, a koronavírus-világjárvány a fogyasztók fizetési magatartására is hatással volt. Azt egyelőre még nem lehet biztosan tudni, hogy végleges változásokról van-e szó, de az tény, hogy néhány területen – például a készpénzhasználat csökkenésében, valamint az egyérintéses- és mobilfizetések növekedésében – felgyorsultak a már korábban is látható trendek.

Ebben vélhetően olyan intézkedéseknek is szerepe van, hogy például az érintés nélküli fizetések esetén a limitet 45 fontra emelték, idén márciustól pedig 100 font az alsó korlát. Ugyanakkor a készpénz – a betéti kártyák mögött – továbbra is a második legnépszerűbb fizetési mód maradt.

Forrás: