Díjat nyert Svájc első okostelefon-bankjának a koncepciója

Kapcsolódó cikkek

Díjat nyert Svájc első okostelefon-bankjának a koncepciója

Díjat nyert Svájc első okostelefon-bankjának a koncepciója

pénzügy

1 perc

A Cler Bank projekje érdemelte ki a WirtschaftsWoche német gazdasági hetilap Best of Consulting díját „Stratégia” kategóriában.

Ezzel a digitalizációs projekttel a Horváth & Partners – amely Magyarországon IFUA Horváth & Partners néven működik – immár kilencedik alkalommal került be a legjobb német tanácsadó cégek közé.

A Cler a Coop Bank újrapozicionálásával jött létre, miután 2017-ben felvásárolta a Basler Kantonalbank. A jövőorientált átalakítási koncepciót a tanácsadó cég dolgozta ki a bankház számára. Így született meg a Cler, amely „Zak” applikációjával indította el Svájc első okostelefonbankját, kitörve ezzel a hagyományos kereskedelmi bankok közül.

Az előzetes ügyfélkör-elemzéssel nyilvánvalóvá vált, hogy a pénzintézetnek elsősorban 40 év alatti új ügyfeleket kell nyernie. A „Zak” koncepcióját ezért teljes egészében mobilbankként alakították ki és kifejezetten a fiatalabb, a digitális világot kedvelő ügyfeleket céloztak meg vele.

Innovatív funkciók

A „Zak” funkciói a fiatal célcsoport mindennapjaihoz igazodnak, figyelembe véve, hogy az ügyfelek hozzászoktak a közösségi médiához és az üzenetküldő applikációkhoz. Így például takarékperselyeket használhatnak, s ezek között ide-oda húzhatják a pénzt ahelyett, hogy merev alszámlákat kellene létrehozniuk, módosítaniuk vagy törölniük. Az ingyenes applikáció chatbot-üzenetküldőt is tartalmaz, ez éjjel-nappal támogatást nyújt. Ezen kívül egy integrált Zak-áruház, vagyis egy digitális piactér is működik, amelyen más vállalatok, például biztosítók és webáruházak jelenhetnek meg.

A „Best of Consulting” díj

A WirtschaftsWoche a legjobb német tanácsadócégek teljesítményét ismeri el a Best of Consulting díjjal a következő kategóriákban: stratégia, pénzügyek, működés (operations), technológia, marketing & szervezet valamint pro bono.