Akár 20 bankkártya adatait is eltárolja az új mobiltárca

Akár 20 bankkártya adatait is eltárolja az új mobiltárca

Akár 20 bankkártya adatait is eltárolja az új mobiltárca

pénzügy

5 perc

A jövőben az újításokra nyitott felhasználók akár már egy elektronikus készülék segítségével, egyetlen érintéssel is lebonyolíthatják bolti vásárlásaikat.

Mindezt a Spendwallet amerikai startup teheti lehetővé, a cég ugyanis már nagy erőkkel gyűjti a pénzt az Indiegogo közösségi finanszírozási oldalon, hogy mielőbb megkezdhesse a terméke gyártását és szállítását. 

Az eszköz lényegében egy elektronikus mobiltárca, mely akár 20 mágneskártya adatait is képes eltárolni. A készülék tulajdonosa ennek révén gyorsan és egyszerűen fizethet akárhol, tetszőlegesen váltogatva bank- és hitelkártyái között, a vállalkozás által kifejlesztett speciális mágneses technológiát használva. 

„A Magnetic Flex Emulation technológiánk különlegessége, hogy egy mágneses mezőt hoz létre, amelynek hatására a kártyaleolvasó úgy érzékeli, mint hogyha a kártyát az eladó lehúzta volna a terminálon” – magyarázták a fejlesztők a működési elvet. Ennél fogva többé már nem lesz szükség a kártyák lehúzására, elég csak odaérinteni a készüléket a leolvasóhoz, és egy pillanat alatt bárhol lebonyolíthatja a fizetést. 

A rendszer két fő elemből áll: a leolvasó eszközt a telefon fülhallgató-bemenetéhez kell csatlakoztatni, és egyesével lehúzni a tárolni kívánt kártyákat. Utána a telefon a fizetőegység számára továbbítja az adatokat a Bluetooth-kapcsolaton keresztül. 

Bankkártya helyett az új aktivitásmérőkkel is fizethet

Minden olyan kártyának az adatait képes tárolni a szerkezet, melynek hátoldalán mágnescsík található, de a vonalkódos törzsvásárlói kártyákat is el lehet menteni a telefonos alkalmazásban. 

Két gomb segítségével lehet kiválasztani a tranzakciónál használni kívánt kártyát, az ahhoz rendelt „nicknév” a LED kijelzőn is megjelenik. Érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy a készülékkel nem lehet fizetni sem benzinkutaknál, valamint ATM-es készpénzfelvételre sem alkalmas. A fejlesztők éppen emiatt az eszköz hátoldalán elhelyeztek egy olyan kis nyílást, amelyben egy hagyományos kártyát lehet tartani szükség esetére.

Az amerikai startup közleménye szerint a termék kiszállítását még október előtt megkezdik.