A mesterséges intelligenciát is beveti az USA légiflottája

A mesterséges intelligenciát is beveti az USA légiflottája

Prediktív karbantartás: a mesterséges intelligenciát is beveti az USA légiflottája

még több IoT

2 perc

Az amerikai légierő repülőgép-flottáját most már mesterséges intelligencián alapuló rendszer is segíti azzal, hogy előre jelzi, mikor van szüksége az egyes gépeknek karbantartásra. A szoftvert a kaliforniai C3.ai szállítja.

A redwoodi cég 2017 óta dolgozik az amerikai hadsereggel, a mostani megállapodással kibővül az eddigi Air Force programokkal való kapcsolata. A haderőnem egészében alkalmazott AI platformokon működő szoftver révén most még több repülőt és fegyverrendszert ér el.

A szervezet eszközparkjának technológiai felkészültségéért felelős egységével (Rapid Sustainment Office, RSO) tető alá hozott megállapodás része egy, a pilótákat célzó adattudományi képzés is.

A végzett szakemberek lesznek azok, akik a platformot az új rendszereken végzett prediktív analízis során használják majd. A szerződés alapján biztosított technológia és képzés révén a légierő önellátó lesz – számolt be róla egy interjúban Ed Abbo, a C3.ai elnöke és műszaki igazgatója.

Így előzné meg a légi katasztrófákat a magyar startup –  Olvassa el korábbi cikkünket is!

A platform a mesterséges intelligencia több típusát is használja, és a bevitt adatokat változatos módon feldolgozza, majd mindezek alapján meghatározza, hogy az adott gépnek mikor és milyen típusú karbantartásra van szüksége. A rendszert először a régebbi repülőgépeknél alkalmaznák, amihez a többi között kézzel írott feljegyzések tömegét táplálták be a cég természetes nyelveket feldolgozó algoritmusába.

A modern gépekhez, mint például az F-35 Joint Strike Fighter Lightning II vadászbombázó, a vállalat különböző gépi tanulási metódusokat fejlesztett ki, melyekkel a telemetrikus adatok és a szenzoros mérések is feldolgozhatók. A FedScoopnak nyilatkozó Abbo a platformot kifejezetten rugalmasnak jellemezte, amely strukturált és nem strukturált adatokkal is megbirkózik.

Az Egyesült Államokban nem a légierő az egyetlen, amely alkalmazza a technológiát. A kereskedelmi fejlesztéseket a védelmi rendszerbe integráló Defence Innovation Unit is a C3.ai platformja általi költség- és időmegtakarítást emelte ki januári éves jelentésében, az ország védelmi minisztériuma pedig a helikopterek prediktív karbantartási programján dolgozik. 

A kaliforniai cég topmenedzsere is arról számolt be, hogy a hadsereg más szervezeteivel is együttműködnek. Amennyiben az új eljárást a testület minden légi járművére vonatkozóan bevezetnék, az a védelmi minisztériumnak évi 5 milliárd dollár megtakarítást hozhatna a C3.ai becslése szerint.