Mobil helyett elég a walkie-talkie a gyereknek?

Kapcsolódó cikkek

Mobil helyett elég a walkie-talkie a gyereknek?

Mobil helyett elég a walkie-talkie a gyereknek?

még több IoT

1 perc

A zsebre tehető, hangszóróhoz hasonlító készüléken közvetlenül hívható a kiválasztott személy.

A családoknak szánt eszköz célja, hogy a mobiltelefon alternatívájaként szolgáljon a kisebbek számára. A Relay segítségével a szülők úgy tarthatják a kapcsolatot utódaikkal, hogy nem adnak azok kezébe „igazi” okostelefont.

A több színben kapható telefonpótló a cég honlapján keresztül egyesével is megvásárolható 99 dollárért. Két darab kedvezményesen 149 dollárba kerül, hármat pedig már 199 dollárért adnak. A szolgáltatásért minden egyes készülék után havi mintegy 7 dollárt kell fizetni.

Az eszközhöz jár egy ingyenes Relay-applikáció is, amely mind iOS, mind Android változatban működik. Ezt a szülők saját, hagyományos okostelefonjukra tölthetik le, így nem kell pluszeszközt magukkal cipelniük ahhoz, hogy kapcsolatba léphessenek a gyermekkel.

A Relay nagyjából úgy működik, mint egy walkie-talkie és egy mobiltelefon keresztezése. A kisebbek az előre beprogramozott családtag telefonszámát egy gombnyomással hívhatják. A készülék a telefonhoz hasonlóan Wi-Fi és LTE technológiát (negyedik generáciös vezeték nélküli adatátviteli szabványt) használ a nagy hatótávolság biztosítása érdekében.

Forrás: