Gyermekéleteket ment az UNICEF karpántja

Gyermekéleteket ment az UNICEF karpántja

Gyermekéleteket ment az UNICEF karpántja

még több IoT

3 perc

A segélyalap karpántjai segítségével 10 ezer amerikai diák mérheti, hány lépést tett meg egy nap során, a szervezet az eredmények alapján tud segélycsomagokat küldeni a fejlődő országok alultáplált gyermekei számára.

Számos oka van annak, hogy mára egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az intelligens, viselhető kiegészítők. A csuklóra rögzített karpántok és érzékelők egyrészt segítenek az egészséges életmód kialakításában és hasznos edzőtársnak bizonyulnak a sportolók számára, de hívásokat és üzeneteket is képesek fogadni, vagy felmérni az alvási periódusokat. Az UNICEF most egy úttörő, elsősorban a gyerekek életkörülményeinek javítását célzó kezdeményezéssel mutat példát rá, hogyan lehet a hordható eszközöket a közjó hasznára fordítani.

Az UNICEF az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapjának angol nyelvű rövidítése, a szervezetet az ENSZ Közgyűlése hozta létre, hogy a II. világháború után segítsen a fagyoskodó, éhező és a beteg európai gyerekeken. Az alap fő célkitűzése az ifjúság helyzetének javítása az egészségügy, a szociális gondoskodás, a táplálkozás, az oktatás és szakképzés területén. Az alap szerdán jelentette be, hogy elindítja „Kid Power” elnevezésű programját, amelyben arra próbálják ösztönözni az amerikai általános iskolák diákjait, hogy egy különleges karpánt segítségével maradjanak aktívak a nap során.

Népszerű videojátékokat is irányíthat az okoskarpánttal >>A kezdeményezésben részt vevő tanulók a kiegészítőkbe beszerelt érzékelőkkel követhetik nyomon azt, hogy egy napon pontosan hány lépést tettek meg. Minél többet mozog a karpánt viselője, annál több pontot gyűjt össze, amelyből aztán a szervezet életmentő segélycsomagokat küld fejlődő országokba, a rosszul táplált gyermekek támogatására. A tervek szerint március során nagyjából 10 ezer diák vesz majd részt a programban, New Yorkban, Bostonban és Dallasban. A tanulók 30 napon keresztül rögzítik a megtett lépéseik számát. Amellett, hogy a kezdeményezés társadalmi célokat is szolgál, a gyermekek többet tudhatnak meg az egészséges életmódról és az alultápláltságról.   

A segélyalap közleménye szerint, hogyha például egy diák egy nap alatt 12 ezer lépést tesz meg, azzal 5 Kid Power pontot gyűjt össze. Hogyha valakinek sikerül teljesíteni ezt a célkitűzést, akkor az UNICEF a szponzorok segítségével ebből egy terápiás jellegű és laktató készételeket tartalmazó segélycsomagot (RUTF - Ready-to-Use Therapeutic Food) tud küldeni a fejlődő országok éhező és rosszul táplált gyermekei számára. A kezdeményezést mindhárom amerikai nagyváros polgármestere támogatja, illetve olyan helyi sportcsapatok, mint például a Dallas Mavericks, a Boston Celtics vagy a Boston Bruins. A játékosok továbbá iskolai látogatásokkal igyekeznek egészséges és aktív életmódra buzdítani a részt vevő diákokat.

"Azzal, hogy a fiatalokat helyezzük előtérbe, reméljük, eljön annak a napja, hogy a világon egyetlen gyermeknek sem kell olyan okból meghalnia, melyről tudjuk, hogyan előzhetnénk meg" – hangsúlyozta az UNICEF által kiadott közleményben az alap elnöke és vezérigazgatója, Caryl M. Stern.

Íme, a legmodernebb barátságkarkötő >>Az UNICEF az előző év októberében tesztelte először az intelligens karpántokat 900 diák és tanár bevonásával, a kaliforniai Sacramento hat iskolájában. Az összesítés szerint azok a gyermekek, akik részt vettek a programban, 55 százalékkal voltak aktívabbak, mint azon társaik, akik nem viselték a kiegészítőket. A diákok ezzel annyi pontot gyűjtöttek össze, amelyből 473 súlyosan alultáplált gyermeken tudott segíteni a szervezet.   

Az, hogy a gyermekek elég információhoz jussanak az egészséges életmódról és az alultápláltságról most talán még fontosabb, mint eddig bármikor. Az Egyesült Államok vezető közegészségügyi intézetének adatai szerint az elhízott gyerekek száma a duplájára emelkedett az elmúlt 30 év során. Ez azt jelenti, hogy 2012-ben az amerikai gyerekek és felnőttek több mint harmada számított túlsúlyosnak vagy elhízottnak. Ezzel párhuzamosan az UNICEF összegzése szerint az öt éven aluli gyermekek csaknem fele az alultápláltságba hal bele világszerte.

„Rendelkezésre állnak azok az eszközök és az a tudás, amellyel megmenthetjük ezeket az életeket; pusztán a források hiányoznak, hogy valamennyi gyermekhez eljusson a segítség. Szeretnénk, hogyha a diákok is részt vennének abban, hogy megoldást találjunk erre a helyzetre” – mondta el az alap elnök-vezérigazgatója. Az UNICEF a mostani tervek szerint a programot az idei év őszén más amerikai nagyvárosokra is kiterjeszti.  

Forrás: Mashable