Robot teljesít szolgálatot egy kaliforniai parkban

Kapcsolódó cikkek

Robot teljesít szolgálatot egy kaliforniai parkban

Robot teljesít szolgálatot egy kaliforniai parkban

közszolgáltatás

2 perc

RoboCop a Los Angeles belvárosától délkeletre fekvő Huntington Parkban járőrözik.

A több mint 181 kilogramm súlyú, másfél méter magas, tojásdad alakú gép nem mindennapi látványt nyújt. Habár a „POLICE” felirat díszeleg rajta, valójában azonban egyelőre nem áll közvetlen összeköttetésben a rendőrséggel. Így ha valaki megnyomja a rajta található gombot, akkor riasztás helyett odébb tessékeli az illetőt az útból. A hívások pedig a gépet megalkotó és bérbeadó Knightscope társasághoz futnak be. A mostani HP RoboCop egyike a vállalat által kifejlesztett több mint 70 autonóm biztonsági robot egyikének.

A júniusban üzembe helyezett „parkőr” célja tehát jelen pillanatban nem a hús-vér rendőrök helyettesítése. RoboCop ugyanis előre beprogramozott útvonal mentén siklik. Mindeközben pedig egyfajta intergalaktikus dallamot „dúdol”. A gép elhalad a parkban található kosárlabda-pálya mellett is, miközben figyelmezteti a látogatókat, hogy ne szemeteljenek. Útvonala egyelőre csak a járdákra korlátozódik.

Az NBC News egyébként számos alkalommal meglátogatta a parkot, hogy megfigyelje a robot működését és az emberekkel való interakcióját. Tapasztalataik szerint a gép nagy feltűnést kelt, ugyanakkor hiába válnak egyre elterjedtebbé a robotok, az emberek sokszor még mindig nemigen tudnak mit kezdeni velük. Másfelől viszont sokan hajlamosak „túlértékelni” a gépeket, és túlzott elvárásokat támasztani velük szemben.

A Szilícium-völgyben található vállalat tájékoztatása szerint egyesítette az önjáró technológiát, a robotikát és a mesterséges intelligenciát, hogy elkészítse a „bűnüldözésre alkalmas autonóm adatgépeket”. Fejlesztéseik a tervek szerint az Egyesült Államok reptereitől kezdve a benzinkutakig mindenhol jelen lesznek majd.

Cosme Lozano, a Huntington Park rendőrfőnöke elmondta, egyelőre még kénytelenek bizonyos technikai kihívásokkal szembesülni a rendőrségi integrálással kapcsolatban. A teljes „csatlakoztatottságot” követően a hívások közvetlenül a rendőrség diszpécseréhez futnak majd be.

RoboCop a cég K5 modellje, amelyet kültéri használatra fejlesztettek. A gép jelenleg is képes 360 fokos, nagy felbontású, élő videó megosztásra. Beépített rendszámtábla-leolvasójának köszönhetően pedig percenként 1.200 rendszámot képes lekérdezni. Sőt, kétirányú telefon is van benne, és a közelében lévő mobiltelefonok használatát is nyomon tudja követni. Öt kamerája révén 24 órás élő figyelést biztosítható, később lehetővé téve a felvételek közvetlen küldését a rendőrségi telefonokra. Jelenleg azonban csak a gyártó fér hozzá a felvételekhez.

RoboCop azonban a közelmúltban akaratlanul is okozott némi galibát. A parkban ugyanis verekedés tört ki, mire valaki odarohant a robothoz és megnyomta a rajta található vészhívó gombot. "Válaszul" azonban a robot őt is megkérte, hogy lépjen ki előle, közben pedig még csengetett is. Az illető azt hitte, a gép esetleg azonosítani szeretné, így lehajolt a kamerához. Mivel továbbra sem történt semmi, így végül egy másik járókelő hívta a 911-et.

A futurisztikus biztonsági őr lízingdíja 60-70.000 dollár éves szinten, ugyanakkor a tapasztalatok szerint a „bevetése” óta az érintett területen csökkent a bűnözés.

Forrás: