A családok ötöde nem szabályozza a képernyőidőt
A magyar családok ötöde nem szabályozza a képernyőidőt.
2024. március 26.
Miközben a gyerekek kezébe egyre fiatalabb korban kerül okoseszköz, a Vodafone Magyarország Alapítvány 2023-as kutatásából kiderül, hogy a szülők nem mindig rendelkeznek szükséges kompetenciával, hogy kialakítsák az eszközök használatával kapcsolatos keretrendszert és megtanítsák a gyerekeknek az online tér helyes használatát. Az Alapítvány megújuló NetTippek Szülőknek tudásanyaga ezen ismeretek elsajátításához és a közös családon belüli gondolkodás megkezdéséhez kínál gyakorlati tippeket és támogatást a kis- és nagygyerekes szülők számára.
Három év alatt megduplázódott a telefonnal rendelkező 7-8 évesek száma, ezzel nemcsak az internet kínálta lehetőségek, de veszélyek is megnyílnak előttük. Ugyan a fiatalok 91 százaléka pozitívan vélekedik saját digitális képességeiről a kritikus gondolkodás és az információszűrés terén, azonban a megkérdezettek mintegy háromnegyede (74%) negatívan ítéli meg mások képességeit – derül ki egy 2023-as kutatásból.
Noha úgy tűnhet, hogy a „digitális bennszülöttek” sokkal magabiztosabban használják az okoseszközöket, mint a szüleik, a technikai jártasság még nem jelenti azt, hogy fel is vannak készülve a biztonságos internethasználatra, amelynek elsajátításában a nagyobb élettapasztalattal rendelkező szülőkre szorulnak. Sokszor azonban a szülők sem rendelkeznek az ehhez szükséges ismeretekkel. Ezt a kutatásban részt vevő válaszadók is megerősítették, ugyanis a megkérdezettek kétharmada szerint a médiában elérhető tartalmak hitelességéről, illetve az információk megszűréséről szóló oktatás nem elég hangsúlyos a magyar iskolai képzésben, és a szülőknek van a legnagyobb szerepe a médiatudatosságra való nevelésben.
A tavalyi kutatásából az is kiderült, hogy a kiskorú gyermeket nevelő családok csaknem ötödében (17%) nincsenek szabályok az okoseszköz-használat tekintetében. A családok 76 százalékában a felnőttekre is vonatkoznak a digitális eszközökkel kapcsolatban felállított szabályok, ugyanakkor ezen családok egyötödében a szülők csak részben, vagy egyáltalán nem tartják be azokat.
Amikor az alapítvány az okoseszközök gyermekek életébe történő bevezetéséről kérdezte a szülőket, a válaszadók nagyjából kétharmada (62%) nyilatkozott úgy, hogy a gyerekek 9-15 éves koruk között kaphatnák meg első okoskészüléküket, telefonjukat. A lakosság egytizede (11%) tartja indokoltnak, hogy csak 15 éves kor fölött, míg 17 százalékuk, hogy 7-9 éves kor között kapjon saját használatra okoseszközt a gyermek. Bizakodásra ad okot, hogy pusztán a válaszadók 3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már 5 éves kor alatt is legyen a gyerekeknek okoseszköze, mobiltelefonja.
Gyakorlati segítség szülőknek
A Vodafone online tudástára, a NetTippek Szülőknek azzal a céllal jött létre, hogy összefoglalja a szülők számára azt a szükséges tudást és ismeretet, amely a tudatos online jelenlét megtanításához szükséges. Az ingyenesen elérhető felület paneljei úgy épülnek fel, hogy átfogó képet adjanak az online világ gyerekekre gyakorolt hatásáról és iránymutatást kínáljanak a gyakorlati kérdések megválaszolásában.
A segédanyag egyaránt körbejárja a kisebb és nagyobb gyerekeket érintő kérdéseket. A szülők olvashatnak arról, hogyan alakultak át a szülői feladatok az elmúlt évtizedben, és hogyan boldogul az alfa generáció a digitális térben; mikor és milyen digitális eszközt kapjanak a gyerekek. De arról is kaphatnak információkat, hogy mire figyeljenek, ha okostelefont vesznek a gyereknek; hogyan hat a digitális világ az óvodás és a kisiskolás gyerekek fejlődésére; milyen csapdákat rejt az internethasználat és mi legyen a videójátékokkal. A nagyobb gyerekek szüleinek készült panelek pedig részletesebben foglalkoznak a videójátékokkal; a netikettel és a neten megosztható tartalmakkal; az internetes zaklatással és cyberbullyinggal; valamint a kritikus és tudatos internethasználattal.