Erre pályázhatnak a jövő innovátorai

Kapcsolódó cikkek

Erre pályázhatnak a jövő innovátorai

Erre pályázhatnak a jövő innovátorai

közszolgáltatás

2 perc

A hazai gazdasági versenyképesség és a technológiai fejlődés alapfeltétele, hogy a természettudományos és műszaki életpályák ne csupán tankönyvi fejezetekként, hanem vonzó és kézzelfogható jövőképként jelenjenek meg a fiatalok számára.

A tapasztalatok szerint a tudományos utánpótlás biztosításához elengedhetetlen a diákok minél korábbi megszólítása, méghozzá olyan élményalapú és gyakorlatorientált módszerekkel, amelyek túlmutatnak a hagyományos iskolai kereteken. Ezt a célt szolgálja az MTMI Innovációs műhely program, amelynek keretében most két új, összesen 100 millió forintos keretösszegű pályázati felhívás jelent meg.

A 100%-os támogatási intenzitású, vissza nem térítendő forrásokra olyan civil és nonprofit szervezetek pályázhatnak, amelyek innovatív módon – például a mesterséges intelligencia, a robotika vagy a dróntechnológia segítségével – formálják az általános és középiskolások szemléletét. A konstrukció a kisebb, helyi kezdeményezésektől a komplex, országos programokig kínál támogatási lehetőséget 2,5 és 10 millió forint közötti értékben.

A program részleteiről, a mentorálás fontosságáról és a jövő kutatóinak kineveléséről Molnár Dániel, a Nemzeti Innovációs Ügynökség kutatói tehetségfejlesztési igazgatója nyilatkozott a Trend FM-en. Nagy Károly interjúja.